Chelsea: Werner betalált, Zijes kisebb sérülést szenvedett

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2020.08.29. 18:39
null
Timo Wernert (11) ünneplik a társak (Fotó: AFP)
Timo Werner és Hakim Zijes első fellépésén a Chelsea 1–1-es döntetlent játszott a Brighton vendégeként felkészülési mérkőzésen.

A találkozót szigorú biztonsági előírások mellett 2500 szurkoló a helyszínen tekinthette meg, ők – ahogy az a lenti fotón is látszik – egymás mellett három széket kihagyva foglaltak helyet.

A vendégek Werner góljával már a negyedik percben megszerezték a vezetést, de a gólpasszt jegyző Callum Hudson-Odoi szándéka aligha az előkészítés, sokkal inkább a támadás befejezése volt, ám a fejese olyan gyatrán sikerült, hogy a labda így lett tökéletes a lendületből érkező német támadónak. Wernernek ez volt az első találata a Chelsea színeiben (0–1).

Werner mellett az Ajaxtól érkező Hakim Zijes is a kezdőcsapatban kapott helyet a londoni klub nyári szerzeményei közül, a lipcsei kölcsönből visszatérő Ethan Ampadu csereként állt be, Thiago Silva és Ben Chilwell azonban most még nem játszott.

A Brighton az első nagy egyenlítési lehetőségét a második félidő elején kapta, ám Neal Maupay tizenegyesét Willy Caballero bravúrral hárította, majd a hazaiaknak a rendes játékidő utolsó percében megítéltek még egy büntetőt, ezt azonban Pascal Gross már belőtte, így 1–1-es döntetlennel zárult a találkozó.

A mérkőzés krónikájához hozzátartozik, hogy a vendégeknél Zijest az 59. percben kényszerűségből le kellett cserélni. A marokkói támadó rúgást kapott a lábára, s bár a sérülése nem tűnt súlyosnak, Frank Lampard elővigyázatosságból inkább lehívta a pályáról.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
BRIGHTON (angol)–CHELSEA (angol) 1–1 (0–1)
Brighton,
Falmer Stadion, 2500 néző
CHELSEA: Kepa (Caballero, a szünetben) – R. James (Maatsen, 66.), Christensen (Azpilicueta, a szünetben), Clarke-Salter (Rüdiger, a szünetben), Marcos Alonso (Lawrence, 66.) – Kovacic (Ampadu, 61.), Kanté (Baker, 61.) – Zijes (C. Gallagher, 59.), Loftus-Cheek (Vale, 72.), Hudson-Odoi (McCormick, 72.) – Werner (Giroud, 61.)
Gólszerző: Gross (90. – 11-esből), ill. Werner (4.)

Hakim Zijes is bemutatkozott a Chelsea-ben (Fotó: AFP)
Hakim Zijes is bemutatkozott a Chelsea-ben (Fotó: AFP)
A szurkolók betartották a szabályokat (Fotó: AFP)
A szurkolók betartották a szabályokat (Fotó: AFP)
Legfrissebb hírek

PL: kikapott a Sunderlandtől a Chelsea, a Brighton már második a tabellán

Angol labdarúgás
3 órája

„A győzelem a felkészültség tudománya” – hogyan lett élcsapat a Brightonból?

Angol labdarúgás
2026.11.02. 14:50

Visszavágott a Brighton, saját stadionjában kapta el a Manchester Cityt

Angol labdarúgás
2026.10.31. 18:05

Iraola szerint van esély arra, hogy Szoboszlai visszatérjen az Arsenal ellen

Angol labdarúgás
2026.10.30. 15:36

A City tizenegyesekkel verte ki a Brightont, a Bournemouth kiütötte a Villát az angol Ligakupában

Angol labdarúgás
2026.10.28. 22:50

Fél év után nyert odahaza bajnokit a Pool – a születésnapos Szoboszlai nem játszhatott, Kerkez jól futballozott

Angol labdarúgás
2026.10.25. 17:00

Iraola megerősítette, Szoboszlai nem lép pályára vasárnap

Angol labdarúgás
2026.10.23. 16:34

Labdarúgás: kikapott Svájctól a leány U17-es válogatott

Utánpótlássport
2026.10.23. 13:29