Arsenal: eldőlt, Willian az „ágyúsoknál” folytatja – hivatalos

2020.08.14. 11:20
null
Willian hároméves szerződést kötött az Arsenallal (Fotó: AFP)
Miután néhány nappal ezelőtt Willian hivatalosan is bejelentette, hogy távozik a Chelsea-től, pénteken eldőlt, hogy a brazil támadó az Arsenalban folytatja a pályafutását.

 

Ami az utóbbi egy hétben szinte már biztosnak tűnt, most hivatalossá vált: Willian a következő idénytől az Arsenal színeiben szerepel. A klub tájékoztatása szerint a londoni riválistól érkező futballista hároméves szerződést írt alá új csapatánál.

„Figyeltük őt az utóbbi hónapokban. Egyértelmű szándékunk volt, hogy erősítsünk a középpályán és a széleken is, Willian pedig sokoldalú játékos, három-négy különböző poszton is bevethető. Nagyon jó benyomást keltett az összes beszélgetés, amit lefolytattunk, illetve az elkötelezettsége, hogy mennyire csatlakozni szeretne hozzánk” – mondta a klub honlapjának Mikel Arteta, az Arsenal vezetőedzője.

A 32 éves labdarúgó összesen 339 mérkőzésen lépett pályára, és 63 gól mellett 62 gólpasszt jegyzett a Chelsea-ben. Szerződése lejárt, így ingyen váltott klubot.

Willian a 12-es mezt viseli majd az Arsenalban.

Card

Legfrissebb hírek

Az Amazon alapítója és a Facebook társalapítója közösen venne tulajdonrészt a Liverpoolból

Angol labdarúgás
1 órája

Felkészülés: későn ébredt az Arsenal, a BVB nyerte meg az Emirates-kupát; odahaza verte az OM a Bilbaót

Angol labdarúgás
22 órája

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

Vége a várakozásnak: Bruno Guimaraes az Arsenalban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.08. 13:11

Xabi Alonso szerint nagy potenciál rejlik a Chelsea-ben

Angol labdarúgás
2026.08.07. 11:37

Közel a visszatéréshez a Liverpool olasz védője

Angol labdarúgás
2026.08.07. 09:17

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Felkészülés: az Arsenal és a PSG is három gólt kapva szenvedett vereséget spanyol ellenfelével szemben

Angol labdarúgás
2026.08.05. 23:24