Liverpool: A bajnoki cím nem tesz jóllakottá minket – Henderson

MTI MTIMTI MTI
2020.07.01. 13:20
null
Henderson (balra) szerint csak még éhesebbek lettek (Fotó: AFP)
Jordan Henderson, az FC Liverpool labdarúgócsapatának kapitánya kijelentette: nem teszi jóllakottá őket, hogy 30 év szünet után sikerült ismét elhódítaniuk az angol bajnoki címet, a céljuk az, hogy további trófeákat gyűjtsenek.

A csapat hét fordulóval a Premier League zárása előtt biztossá tette az egyesület történetének 19. elsőségét azok után, hogy tavaly megnyerte a Bajnokok Ligáját, az európai Szuperkupát és a klubvilágbajnokságot. Henderson szerint a csapat mentalitása sohasem változik meg.

„Továbbra is megyünk előre, fejlődni akarunk, mert most jön a neheze: tartanunk kell a legmagasabb szintet és további trófeákat kell nyernünk” – fogalmazott a válogatott középpályás.

„Új kihívás lesz ez a számunkra, de biztos vagyok abban, hogy meg fogunk felelni neki” – tette hozzá.

A csapatkapitány úgy véli, Jürgen Klopp vezetőedző segít majd a játékosoknak az összpontosítás fenntartásában.

„Ő olyasvalaki, aki sohasem engedné, hogy bármi elvonja a figyelmünket a célokról. A tavalyi BL-döntő után sokan azt kérdezték, vajon meglesz-e bennünk a tűz, az éhség az újabb címek megszerzéséhez. Azt hiszem, a mostani szezonban bizonyítottuk, hogy megvolt” – mondta.

A Liverpool a bajnokság 32. fordulójának csütörtöki játéknapján a második helyen álló Manchester City vendége lesz, a találkozónak – a presztízsen kívül – számára már nem lesz tétje.

Legfrissebb hírek

Premier League: egy hónappal a feljutás után lemondott az Ipswich Town vezetőedzője

Angol labdarúgás
20 órája

Premier League: Szoboszlaié az idény legszebb gólja a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
2026.06.06. 13:53

Spirit of Shankly: a szurkolói elköteleződés egy életre szól a Liverpoolnál

Képes Sport
2026.06.06. 10:19

Andoni Iraola: Kiváltság és felelősség a Liverpoolnál dolgozni

Angol labdarúgás
2026.06.06. 08:39

„Utcahosszal mindenki előtt” – így látták Szoboszlai idényét a drukkerek

Angol labdarúgás
2026.06.04. 15:43

Távozott a Fulham vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.06.02. 17:52

Megegyezés született az új vezetőedzőről a Liverpoolnál – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.06.02. 12:25

Szoboszlai máris a Liverpool legnagyobbjai között

Angol labdarúgás
2026.06.01. 15:36
Ezek is érdekelhetik