PL: több védelmet kért sztárjának a Villa trénere

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.06.23. 09:40
null
Edzője szerint több védelem illetné meg Jack Grealisht (Fotó: AFP)
Edzője szerint több védelem illetné meg a játékvezetők részéről Jack Grealisht, az Aston Villa labdarúgóját, aki ellen a legtöbb szabálytalanságot követik el a Premier League-ben.

 

A statisztikai adatokat szolgáltató Opta elemzése alapján a Chelsea elleni, vasárnapi mérkőzésen kilenc alkalommal állították meg a középpályást szabálytalanul, ami ebben az idényben a legnagyobb szám egy mérkőzésen egy játékosra vonatkozóan.

A 24 éves irányító összességében már 140 elszenvedett szabálytalanságnál jár, őt Wilfried Zaha, a Crystal Palace szélsője követi 98-cal. Dean Smith vezetőedző szerint Grealish céltábla volt az egész idény során, és neki a legmeglepőbb az, hogy mindössze öt sárga lap járt a 140 szabálytalanságért.

„Egyértelműen több védelemre lenne szüksége. Tele van zúzódással a lábszára és az oldala” – tette hozzá.

Az Aston Villa nyolc fordulóval a bajnokság vége előtt az utolsó előtti helyen áll.

Legfrissebb hírek

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:18

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
2026.02.02. 22:57

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
2026.02.02. 17:01

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
2026.02.02. 13:50

Guardiola szerint a játékvezető megtörte a Man. City lendületét a Spurs ellen

Angol labdarúgás
2026.02.02. 11:22

Kétgólos előnyről ikszelt a City a Spursszel, Dominic Solanke csodagóllal egyenlített

Angol labdarúgás
2026.02.01. 19:46

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06
Ezek is érdekelhetik