MU: „Elkezdtem sírni, egész életemben ezért küzdöttem”

B. A.B. A.
2020.06.04. 14:37
null
Bruno Fernandest felhőtlen örömmel töltötte el a manchesteri szerződés (Fotó: AFP)
Gyerekkori álma vált valóra a Manchester Unitedhez való szerződéssel Bruno Fernandesnek, aki most felelevenítette januári klubváltását.

 

A portugál középpályás hosszú huzavona után január végén a Sporting CP-től került a Manchester Unitedhez, amelyben eddig kilenc mérkőzésen léphetett pályára, három góllal és négy gólpasszal járult hozzá csapata veretlen meneteléséhez – átigazolása óta a klub mind a 10 tétmérkőzésén veretlen maradt.

„Az az igazság, hogy féltem. Óriási álmom vált valóra. Hogy Angliában, a Manchester Unitedben játszhatok, karrierem legfontosabb része. Amikor elmondták, hogy lehetőségem van az MU-hoz szerződni, felhívtam a feleségemet, a testvéreimet, az édesanyámat, és elkezdtem sírni az örömtől. Egész életemben ezért küzdöttem, az esély megadatott, nekem pedig két kézzel meg kellett ragadnom, hogy beteljesítsem az álmomat. A családom a kezdetektől fogva tudta, hogy futballista szeretnék lenni, és a Premier League-ben, a Manchester Unitedben akarok játszani.”

A 25 éves játékos még nem játszhatott együtt Paul Pogbával a francia sérülése, majd a bajnokság szünetelése miatt, azonban hamarosan erre is sor kerülhet.

„Pogba a Manchester United és a világ egyik legjobb játékosa. Sokáig sérült volt, de nemsokára együtt játszhatunk, ez pedig fantasztikus, mert mindenki a lehető legjobb futballisták oldalán szeretne pályára lépni.”

Legfrissebb hírek

A Manchester United legyőzte a Nottinghamet, és bronzérmes lett a PL-ben

Angol labdarúgás
2026.05.17. 15:48

Akár már a héten eldőlhet, hogy Michael Carrick marad a Man. United vezetőedzője

Angol labdarúgás
2026.05.15. 13:54

Manchester United: Carricket még az idény vége előtt megerősíthetik posztján – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.05.13. 13:21

Tóth Alexék tovább robognak a nemzetközi kupaindulás felé; az MU gól nélkül maradt Sunderlandben

Angol labdarúgás
2026.05.09. 18:11

A futballszakírók Bruno Fernandest választották a PL-idény legjobbjának

Angol labdarúgás
2026.05.08. 20:18

Teljesítette küldetését, véglegesíthetik Carricket az MU-nál – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.05.04. 17:00

Arne Slot a manchesteri vereség után: Nem lep meg, hogy a VAR ellenünk van...

Angol labdarúgás
2026.05.04. 08:55

Szoboszlai gólja és gólpassza ellenére a Liverpool kikapott Manchesterben

Angol labdarúgás
2026.05.03. 18:27
Ezek is érdekelhetik