Leeds: eltávolították Oszama bin Laden fotóját a lelátóról

MTI MTIMTI MTI
2020.06.25. 10:39
A roppant kínos helyzetbe keveredett Leeds United labdarúgócsapata jelezte, hogy eltávolította az egykori terroristavezér, Oszama bin Laden fotóját a stadionjának lelátójáról.

A három hónapos szünetet követően Angliában zárt kapuk mögött rendezik meg a 2019–2020-as idény hátralévő meccseit. Az üres arénákba több klub is azzal próbál némi életet lehelni, hogy szurkolóinak kinagyított fotóját ragasztja fel a székekre.

A Leedsnél 15 ezer rajongónak volt lehetősége, hogy képe kikerüljön az Elland Road lelátójára, amiért mindenkinek 25 fontot kellett fizetnie. Az akciót lelkesen fogadták az észak-angliai város együttesének hívei, s a klub ígéretének megfelelően felragasztotta a képeket az ülésekre. Az illetékesek viszont nem vették észre, hogy a 15 ezerből legalább egy ember biztosan nem a saját portréját küldte el, így keveredhetett a nézők közé az al-Kaida terrorszervezetet alapító Bin Laden, aki már 2011-ben meghalt.

A Leeds United számára nagyon kellemetlen hiba akkor derült ki, amikor a csapat egyik drukkere szerdán Twitter-oldalán „köszönte meg” a klubnak, hogy Bin Laden mellett van a fotója a stadionban. A gárda vezetői ezek után azonnal intézkedtek, leszedték a képet, egyúttal mindenkit biztosítottak róla, hogy többet nem fordulhat elő hasonló eset.

Nem a leedsi az első ilyen ügy, nemrég ugyanis egy ausztrál rögbi bajnoki mérkőzésen „bújt meg” Harold Shipman brit sorozatgyilkos képe a drukkerfotók tengerében.

null

null



 

Legfrissebb hírek

Gól nélküli döntetlennel folytatódott a Bournemouth veretlenségi sorozata

Angol labdarúgás
2026.03.03. 22:35

Hiába a Leeds bátor játéka, Semenyo gólja elég volt a Citynek az üdvösséghez

Angol labdarúgás
2026.02.28. 20:31

A Leeds tizenegyesekkel búcsúztatta a Birminghamet az FA-kupában; továbbment a Wolves, a Sunderland és a Fulham is

Angol labdarúgás
2026.02.15. 16:58

Tóth Alex először kezdett a Bournemouthban, a „cseresznyések” fordítottak Liverpoolban

Angol labdarúgás
2026.02.10. 23:15

Magabiztos győzelmet aratott a Leeds a Nottingham Forest felett

Angol labdarúgás
2026.02.06. 23:05

Tóth Alex ismét győztes csapat tagja volt; simán nyert idegenben az Arsenal

Angol labdarúgás
2026.01.31. 18:06

Nem bírt az Everton az újonc Leeds Uniteddel

Angol labdarúgás
2026.01.26. 23:06

Három pontot szerzett a Chelsea Liam Rosenior bajnoki debütálásán

Angol labdarúgás
2026.01.17. 18:07
Ezek is érdekelhetik