Anglia: az FA 124 fővel csökkenti dolgozói létszámát

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.06.29. 19:50
null
Az FA mintegy 300 millió fontos veszteséget könyvel el a pandémia miatt
Az angol Labdarúgó-szövetség (FA) hétfőn bejelentette, 124 fővel csökkenti dolgozói létszámát a koronavírus-járvány utóhatásai miatt.

 

A szervezet honlapján megjelent közleményben Mark Bullingham vezérigazgató elmondta, az FA mintegy 300 millió fontos (117 milliárd forintos) veszteséget kell, hogy elkönyveljen a pandémia miatt, így 82 embertől megválnak, 42 meghirdetett pozíciót pedig mégsem töltenek be.

„Nonprofit szervezetként érzékenyen érint minket a kieső bevétel, így megszorító intézkedésekre kényszerülünk” – jelentette ki Bullingham, aki szerint a hiányzó pénzt pótolni sem tudják, ezért van szükség a spórolásra.

A sportvezető kiemelte, a Wembley Stadionban elmaradó koncertekből, az angol válogatott mérkőzéseiből, valamint a szponzori eseményekből származó bevételek kiesése érintette leginkább a szervezetet.

Az angol bajnokság első és másodosztályának, valamint az FA-kupának a küzdelmei júniusban folytatódtak, de a találkozók – így a Wembleyben esedékes kupaelődöntők, illetve döntő is – zárt kapusak.

Legfrissebb hírek

A Bayern megállapodott a Liverpoollal Luis Díaz átigazolásáról – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.07.27. 19:42

Alexander Isak nem utazott el a Newcastle edzőtáborába

Angol labdarúgás
2025.07.24. 15:30

Hugo Ekitiké érkezését bejelentette a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.23. 20:33

Marcus Rashford az FC Barcelonában folytatja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.23. 18:57

Ekitikével megállapodott a Liverpool, de a Frankfurttal még nem

Angol labdarúgás
2025.07.17. 16:23

Szoboszlai, Kerkez és Pécsi is lerótta kegyeletét Diogo Jota előtt

Légiósok
2025.07.10. 16:59

A Chelsea bejelentette Gittens érkezését – hivatalos

Német labdarúgás
2025.07.05. 16:36

A Chelsea bejelentette a Brighton braziljának megszerzését

Angol labdarúgás
2025.07.02. 15:21
Ezek is érdekelhetik