PL: „Mintha kísérleti nyulak vagy patkányok lennénk”

2020.05.20. 17:59
null
Danny Rose (jobbra) őszintén elmondta a véleményét (Fotó: AFP)
Kísérleti patkányokként kezelik a labdarúgó Premier League csapatainak játékosait Danny Rose, a Newcastle United védője szerint.

 

„Az emberek azt akarják, hogy térjünk vissza a futballhoz, mintha kísérleti nyulak vagy patkányok lennénk – szögezte le a 29 esztendős angol válogatott Rose, aki a Tottenhamtől érkezett kölcsönbe. – Ez egy kísérleti fázis, amelyben megnézik, működik-e vagy sem a rendszer.”

Az angol bajnokságot, amely eredetileg május 17-én zárult volna, márciusban függesztették fel a világjárvány miatt, de a brit kormány a hónap elején megnyitotta a lehetőséget a profi sport újraindulásához. Zárt kapus mérkőzésekkel így a PL is folytatódhat, a tervek szerint júniusban, a csapatoknak még 9-10 mérkőzésük van hátra. Kedden kiderült: három klubból hat embernek lett pozitív a koronavírustesztje a 748 elvégzett vizsgálatból.

„El tudom képzelni, otthon az emberek azt mondják maguknak: elég pénzt keresnek, hát menjenek vissza a pályára – fogalmazott Rose. – Ezzel akár az egészségemet is kockáztathatom az emberek szórakoztatásáért, és hogy őszinte legyek, ez nem olyasvalami, amiben részt akarok venni.”

Troy Deeney, a Watford csapatkapitánya kedden kijelentette, mivel az amúgy is légzési nehézségekkel küzdő gyermekét nem akarja „még nagyobb veszélybe” sodorni, a könnyítések ellenére sem kezdi meg csapattársaival az edzésmunkát. Időközben kiderült: a klubból három személynek – köztük egy futballistának – lett pozitív a tesztje, míg a Burnley a másodedzőről jelentette be, hogy elkapta a vírust.

Legfrissebb hírek

Nyáron elhagyja a Manchester Cityt a 87-szeres angol válogatott játékos

Angol labdarúgás
2026.04.28. 17:08

Pécsi Ármin is utazhat Manchesterbe a Liverpoollal

Angol labdarúgás
2026.04.28. 09:06

Nehéz mérkőzésen aratott győzelemmel a BL-kvalifikáció kapujában a Manchester United

Angol labdarúgás
2026.04.27. 23:04

Xabi Alonso is a Chelsea kiszemeltjei között – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.04.27. 20:06

Xavi Simons megerősítette, nem lehet ott a vb-n

Angol labdarúgás
2026.04.27. 07:33

Még nem búcsúznak Mohamed Szalahtól Liverpoolban

Angol labdarúgás
2026.04.27. 07:09

Az egyiptomi válogatottnál úgy számolnak, Szalah számára véget ért az idény

Angol labdarúgás
2026.04.26. 11:45

Arne Slot: Lesz még olyan meccsünk, amely után nem a bíróról kell beszélni?

Angol labdarúgás
2026.04.26. 09:25
Ezek is érdekelhetik