Liverpool: a BL-címvédő is szabadságra küldte alkalmazottjai egy részét

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2020.04.04. 19:40
null
Ezeket a döntéseket nem Szalahéknak kell meghozniuk (Fotó: AFP)
A Bajnokok Ligája-címvédő Liverpool FC hivatalos oldalán közölte rajongóival, hogy a koronavírus-járvány miatt felfüggesztés alatt álló Premier League-idény bizonytalan idejű folytatásáig ideiglenes szabadságra küldi a klubnál dolgozók egy részét.

 

Az angol élvonal csapatai között nem a listavezető Liverpool FC az első, amely ehhez a lépéshez folyamodott: korábban a Tottenham Hotspur, a Newcastle United, az AFC Bournemouth és a Norwich City vezetősége is erre a döntésre jutott.

A klubtól ideiglenesen elbocsátott alkalmazottak azonban így is megkapják a fizetésük 100 százalékát, hiszen a brit kormány munkaviszony megőrzési rendeletének értelmében az állam hozzájárul a dolgozók havi juttatásának 80 százalékához, s a Liverpool a maradék 20 százalékot pótolja.

Ennek ellenére egyre több bírálat éri a klubot a különböző közösségi oldalakon, főként a saját szurkolóitól.

„Jürgen Klopp együttérzését fejezte ki mindenki számára a világjárvány kezdetén, a klub játékosai pedig nagymértékben hozzájárultak a Premier League játékosainak bércsökkentéséhez, ami nagy pozitívum ezekben az időkben. Erre most az összes tisztelet és jóakaró elvész. Ez nem jó így” – írta saját Twitter-oldalán Jamie Carragher, a Liverpool korábbi csapatkapitánya.

Legfrissebb hírek

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
1 órája

Tonaliért bejelentkezett az Arsenal; 70 millióért vesz védőt a Liverpool – zárul a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2 órája

Guardiola szerint a játékvezető megtörte a Man. City lendületét a Spurs ellen

Angol labdarúgás
3 órája

Kétgólos előnyről ikszelt a City a Spursszel, Dominic Solanke csodagóllal egyenlített

Angol labdarúgás
19 órája

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
21 órája

A Liverpool először nyert bajnokit 2026-ban

Angol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

Kétgólos hátrányból fordított a Chelsea a városi derbi második félidejében

Angol labdarúgás
2026.01.31. 20:38

Tóth Alex ismét győztes csapat tagja volt; simán nyert idegenben az Arsenal

Angol labdarúgás
2026.01.31. 18:06
Ezek is érdekelhetik