FFT: elveszett álom – José Mourinho a világ ellen

2020.02.24. 11:34
null
José Mourinho (Fotó: AFP)
Tíz hosszú év telt el azóta, hogy José Mourinho legutóbb BL-t nyert. A helyzet most sem túl biztató, de a Tottenham főnöke még nem adta fel.

 

Lehetséges, hogy a Bajnokok Ligája már nem terem új dicsőséget a most 57 éves José Mourinhónak? Ha az elmúlt hat hónap történéseit nézzük csapatánál, a Tottenham Hotspurnél, senki sem gondolja, hogy túl messzire jutnak. Csakhogy így volt ez annak idején a Portóval és az Interrel is.

Bár, ha a portugál mögött álló évtized szerencsésen alakult volna, biztosan nem vállalja el a Tottenham vezetését. És visszautasította, amikor Martin Jol, majd Harry Redknapp távozott a csapat éléről, végül pedig úgy vette át, hogy a Spurs tizenegy ponttal volt lemaradva a legjobb négytől, amikor Mauricio Pochettino felállt. A portugál igyekezett is gyorsan hangsúlyozni, a sikerhez vezető út hosszú és rögös lesz.

A 2002-es portói edzőváltás után ez az első alkalom, hogy Mourinho idény közben vesz át egy együttest. Akkor úgy alakult, hogy az első négy mérkőzését azonnal megnyerte, utána viszont csak kettőt sikerült kilencből. A történet hasonló ahhoz, amit a Tottenham él át mostanában.

A teljes cikket elolvashatják a FourFourTwo.hu oldalán, ide kattintva!

Legfrissebb hírek

A volt MLS-játékos beszólt Bielsának és Mourinhónak is

Foci vb 2026
2026.06.27. 20:48

Mourinho poénkodik: Azt akarom, hogy a Real Madrid játékosai veszítsenek!

Foci vb 2026
2026.06.25. 21:22

José Mourinho a Real Madrid új vezetőedzője – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.06.11. 20:08

A Benfica már tényként kezeli, a Real Madrid 15 millió euróért megszerzi Mourinhót

Spanyol labdarúgás
2026.06.10. 07:43

José Mourinho megérkezett Madridba, holnap bemutatják – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.06.09. 12:27

A Benfica megerősítette, hogy kapott ajánlatot Florentino Péreztől José Mourinhóért

Spanyol labdarúgás
2026.06.05. 11:02

Real Madrid: méregdrága igazolással kampányol Pérez

Spanyol labdarúgás
2026.06.05. 10:26

La Liga: Arbeloa megerősítette, hogy távozik a Real Madridtól

Spanyol labdarúgás
2026.05.22. 12:06
Ezek is érdekelhetik