Videó: örömkönnyek Alissonnál Firmino döntése után

T. D.T. D.
Vágólapra másolva!
2020.01.16. 19:13
Nem szokványos videót tett közzé az Instagramon Roberto Firmino, a Liverpool brazil labdarúgója: a 28 éves támadó kedd este megkeresztelkedett.
Hogy egészen pontosak legyünk, Firmino a bemerítkezés nevű szertartáson esett át, amely a baptistáknál saját döntésből, saját kérésre történik – a csatár csapattársa, Alisson segédkezett, láthatóan mindketten meghatódtak a történtek után.

A Liverpool kapusának részvétele egyáltalán nem meglepő, hiszen már többször is felvállalta hitét a nyilvánosság előtt, idézett is a Bibliából a közösségi médiában, illetve a The Athletic cikke szerint csapattársai sem csak remek teljesítménye miatt tisztelik az öltözőben. Firmino mellett Alisson is beszámolt a történésekről Instagram-oldalán, hozzászólásban a hitét pályafutása során szintén nyíltan vállaló brazil aranylabdás, Kaká is örömét fejezte ki, ahogyan a Liverpool korábbi kapusa, Jerzy Dudek, és a Chelsea brazil támadója, Willian is.

Ahogyan a The Athletic megjegyzi, a két játékoson kívül is van/volt keresztény élet a Liverpoolnál: a csapat csatára, Divock Origi, a korábbi liverpooli – jelenleg a török Trabzonsportnál futballozó – Daniel Sturridge, de még a menedzser, Jürgen Klopp is beszélt már hitéről nyilatkozataiban.

Korábban a jelenleg az Arsenalban játszó David Luizról is nyilvánosság elé került egy hasonló felvétel, az ekkor még PSG-ben futballozó védő akkori csapattársa, Maxwell medencéjében esett át a szertartáson.

Te dei meus fracassos e as vitórias te darei também Meu maior título é o Teu Amor Jesus! Portanto, se alguém está em Cristo, é nova criação. As coisas antigas já passaram; eis que surgiram coisas novas"! Novo tempo

597k Likes, 14.2k Comments - Roberto Firmino (@roberto_firmino) on Instagram: "Te dei meus fracassos e as vitórias te darei também Meu maior título é o Teu Amor Jesus!..."

516.9k Likes, 3,009 Comments - Roberto Firmino (@roberto_firmino) on Instagram: ""

O que Deus fez por nós na noite do dia 14/01/2020 jamais esqueceremos!! Ainda estou sem palavras pra descrever o amor de Jesus! Muito feliz de ter participado de um momento como este, do batismo de pessoas que amo tanto! Muito obrigado Jesus, eu te amo!!!

429.8k Likes, 1,782 Comments - Alisson Becker (@alissonbecker) on Instagram: "O que Deus fez por nós na noite do dia 14/01/2020 jamais esqueceremos!! Ainda estou sem palavras..."

Legfrissebb hírek

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
10 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
12 órája

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
16 órája

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
19 órája

Guardiola szerint a játékvezető megtörte a Man. City lendületét a Spurs ellen

Angol labdarúgás
21 órája

Kétgólos előnyről ikszelt a City a Spursszel, Dominic Solanke csodagóllal egyenlített

Angol labdarúgás
2026.02.01. 19:46

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06

A Liverpool először nyert bajnokit 2026-ban

Angol labdarúgás
2026.01.31. 22:57
Ezek is érdekelhetik