Liverpool: a csékáhelyettes is szerződést hosszabbított

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.12.13. 19:55
null
James Milner aláírta új szerződését (Fotó: Liverpool FC)
Jürgen Klopp menedzser után James Milner csapatkapitány-helyettes is szerződést hosszabbított a labdarúgó Bajnokok Ligájában címvédő, az angol bajnokságban listavezető Liverpoollal – adta hírül hivatalos honlapján a klub.

 

A 33 éves középpályás – aki a védelem két szélén is bevethető – négy és fél évvel ezelőtt, 2015 nyarán a Manchester Citytől ingyen került a Liverpoolhoz, s azóta összesen 198 tétmérkőzésen, köztük öt kupadöntőben lépett pályára a „vörösöknél”.

Milner idén Bajnokok Ligáját és európai Szuperkupát nyert a Poollal, Jordan Henderson csapatkapitánynak ő az első számú helyettese. A 61-szeres angol válogatott futballista ebben az idényben 21 tétmeccsen három gólnál és négy gólpassznál jár.

Arról nem tesz említést a Liverpool honlapja, hogy Milner új szerződése meddig szól.

Liverpool FC on Twitter

This Friday just keeps getting better! @JamesMilner has signed a new contract extension! https://t.co/SIKtuPg4N5



A klub néhány órával ezelőtt azt jelentette be, hogy Jürgen Klopp menedzser is új megállapodást írt alá az egyesületnél.

Legfrissebb hírek

Erste Liga: egyik legjobb csatárával hosszabbított a DEAC

Jégkorong
13 órája

PL: 24 év után itt a vége – James Milner bejelentette visszavonulását

Angol labdarúgás
2026.06.01. 10:28

Újabb játékossal hosszabbított szerződést az NB II-es Videoton

Labdarúgó NB II
2026.05.29. 15:34

Vb 2026: szerződést hosszabbított a skót szövetségi kapitány

Foci vb 2026
2026.05.28. 14:47

NB II: hosszabbított a Videoton csapatkapitánya – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.05.28. 10:35

NB I: egy évvel hosszabbít a Paks rutinos középpályása

Labdarúgó NB I
2026.05.21. 14:37

Hosszabbított Banai Dáviddal az Újpest – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.05.20. 17:03

Manuel Neuer további egy évig a Bayern München játékosa lesz – hivatalos

Német labdarúgás
2026.05.15. 18:05
Ezek is érdekelhetik