Elnöki ügy: újabb taggal csökkent a „Duchatelet-birodalom”

Vágólapra másolva!
2019.11.29. 13:36
null
Lelépett Charltonból (Fotó: AFP)
A magyar labdarúgó-élvonalban szereplő Újpest belga tulajdonosának, Roderick Duchatelet-nek az édesapja, a 76 éves Roland Duchatelet eladta a tulajdonában álló s az angol másodosztályban szereplő Charlton Athleticet. Az ügylet hivatalosnak tekinthető, mivel az angol Football League is rábólintott, vagyis a vevő, az East Street Investments megfelel az előírásoknak, s így a klub új tulajdonosa lett – számolt be róla a BBC.

Roland Duchatelet 2014 januárjában 14 millió fontért vette meg a Charltont, s csaknem hatéves „regnálásának” majdnem fele alatt, nagyjából 2016 márciusától számítva rendszeresen tüntettek ellene a szurkolók, akik szerint a tulajdonost nem elsősorban a klub sikeressége motiválja.

Az új vezetési struktúrában az Abu-dzabi Business Development Group befektetési társulás elnöke, Tahoon Nimer és vezérigazgatója, Jonathan Heller lesznek a Charlton új igazgatói, míg az elnöki posztot a korábbi játékosügynök, Matt Southall veszi át.

Ezzel a Douchatelet család birtokában lévő futballklubok száma ismét csökkent eggyel: a két belga klub, a Standard Liege 2015-ös és a Sint-Truiden 2017-es eladása után most az egyetlen angol csapatától is megvált a család.

Így már csak a spanyol másodosztályú Alcorcón, a német harmadosztályú Carl Zeiss Jena és az NB I-es Újpest maradt a család tulajdonában – a lila-fehéreknél a Charltontól megváló Roland Duchatelet fia, Roderick a tulajdonos.

Arról egyelőre nem számolt be a szigetországi sajtó, hogy az új tulajdonos mennyiért vette meg a klubot Duchatelet-től.

Legfrissebb hírek

Nem bírt az Everton az újonc Leeds Uniteddel

Angol labdarúgás
2026.01.26. 23:06

Németországi érkezők Újpesten, Bognár nélkül kezdi meg a tavaszt az MTK

Labdarúgó NB I
2026.01.21. 17:01

Szoboszlai hatalmas gólt lőtt, a Liverpool simán továbbjutott az FA-kupában

Angol labdarúgás
2026.01.12. 22:40

A csereként beálló Tom Cairney távoli góljával mentett pontot a Fulham

Angol labdarúgás
2026.01.01. 20:29

Szoboszlai Dominik újabb lendületet adhat a Liverpoolnak

Angol labdarúgás
2025.12.30. 09:02

A csereként beálló Watkins duplájával fordított és sorozatban 11. alkalommal nyert az Aston Villa

Angol labdarúgás
2025.12.27. 20:26

Szoboszlai Dominik nélkül kell nyernie a Liverpoolnak

Angol labdarúgás
2025.12.27. 09:21

Fegyelmi vizsgálat indult a Tottenham csapatkapitányával szemben

Angol labdarúgás
2025.12.25. 10:24
Ezek is érdekelhetik