Arsenal: döntöttek a játékosok, Emery megnevezte az új csékát

2019.09.27. 18:45
null
Granit Xhakában bíznak a társak (Fotó: AFP)
Az Arsenal hivatalosan is bejelentette, hogy Granit Xhaka veszi át a nyáron távozó Laurent Koscielnytől a csapatkapitányi karszalagot.

 

A szezon eddigi mérkőzésein a svájci töltötte be a tisztséget, Unai Emery azonban leszögezte, hogy végezetül a játékosok szavazatai alapján választja ki a megfelelő embert. Nos, a társak szintén Xhakában látják Koscielny utódját, hiába kapott az utóbbi időben rengeteg kritikát a középpályás.

„Elég érett és tapasztalt. Mindannyiunknak szembe kell néznie időként a nyomással, kritikával, legyen szó edzőről, játékosról, vagy akár a klubról. A legfontosabb, hogy ilyenkor felálljunk, továbblépjünk, és megmutassuk az értékeinket. Hiszek benne, mert jó ember, igazi profi és remek játékos. Igen, néha hibázik, de a legfontosabb, hogy tanuljon belőle és kijavítsa ezeket a jövőben” – mondta Unai Emery.

Az előző idényhez hasonlóan Emery ezúttal is megnevezett négy további játékost, akik Xhaka távolléte esetén helyettesíthetik a svájcit: Pierre-Emerick Aubameyang, Alexandre Lacazette, Héctor Bellerín és Mesut Özil. Bár az elsődleges helyettesről nem esett szó, a Sky Sports információi szerint előbbi kettő, azaz a gaboni és a francia támadó közül kerülhet ki az illető.

Legfrissebb hírek

A játékvezetői testület szerint jogtalan volt a Sunderland Arsenal elleni tizenegyese

Angol labdarúgás
2026.09.23. 14:50

Arteta és az Arsenal megegyezett a hosszabbításról – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.22. 14:35

„Hiba volt. Sajnálom” – Xhaka elismerte a hamisítást, kikerült a svájci keretből

Minden más foci
2026.09.21. 13:13

„Ennek a vereségnek fájnia kell” – Artetát nem csupán az eredmény keserítette el

Angol labdarúgás
2026.09.20. 10:59

Rég nem látott összeomlás az Arsenaltól, simán nyert a Brighton

Angol labdarúgás
2026.09.19. 18:00

Max Dowman duplázott, az Arsenal 58 perc alatt lerendezte az Ipswichet a Ligakupában

Angol labdarúgás
2026.09.15. 23:04

„Elfogadhatatlan!” – hiába az Arsenal újabb győzelme, Arteta keményen kritizálta a játékvezetőt

Angol labdarúgás
2026.09.13. 12:25

Megszenvedett a Sunderland ellen, de továbbra is hibátlan az Arsenal

Angol labdarúgás
2026.09.12. 23:05