Tottenham: az Arsenal elleni rangadóra sem lesz kész az új stadion

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.02.07. 13:39
Az angol élvonalbeli Tottenham hivatalos honlapján jelezte, a márciusi, Arsenal elleni bajnoki mérkőzés még nem az új stadionban lesz.

A londoni Premier League-klub január elején közleményben jelezte, ismét csúszik az új stadionjának átadása, így többek között a Borussia Dortmund elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő első mérkőzését is a Wembleyben kénytelen megrendezni. Akkor Daniel Levy elnök azt mondta, legkorábban márciusra lesz kész a Tottenham új otthona.

A Spurs csütörtökön arról számolt be, hamarosan minden biztonsági ellenőrzés és javítás befejeződik, ám a március 2-i, Arsenal elleni összecsapásnak még a Wembley ad otthont.

Mint ismert, a Premier League-ben a harmadik helyen álló londoni együttes új létesítményét szeptemberben kellett volna megnyitni, ám biztonságtechnikai hibák miatt az átadást többször elnapolták. jelezte, ismét csúszik az új stadionjának átadása, így többek között a Borussia Dortmund elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő első mérkőzését is a Wembleyben kénytelen megrendezni. Akkor Daniel Levy elnök azt mondta, legkorábban márciusra lesz kész a Tottenham új otthona.

A Spurs csütörtökön arról számolt be, hamarosan minden biztonsági ellenőrzés és javítás befejeződik, ám a március 2-i, Arsenal elleni összecsapásnak még a Wembley ad otthont.

Mint ismert, a Premier League-ben a harmadik helyen álló londoni együttes új létesítményét szeptemberben kellett volna megnyitni, ám biztonságtechnikai hibák miatt az átadást többször elnapolták.

Tottenham Hotspur on Twitter

New Stadium Update - Arsenal fixture.



 

Legfrissebb hírek

Felkészülés: az Arsenal a Comóval, a Manchester United a Leeds Uniteddel játszott döntetlent

Minden más foci
9 órája

Ronald Araújo stabilabbá teheti a Liverpool FC védelmét – ha egészséges

Angol labdarúgás
19 órája

Premier League: a góljai miatt nem Erling Haaland lesz a Manchester City csapatkapitánya

Angol labdarúgás
2026.08.11. 15:48

Ronald Araújo a Liverpoolé – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.10. 20:00

Sallai Roland csapattársa lehet az Arsenal brazil szélsője – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.08.10. 18:25

Az Amazon alapítója és a Facebook társalapítója közösen venne tulajdonrészt a Liverpoolból

Angol labdarúgás
2026.08.10. 14:26

Felkészülés: későn ébredt az Arsenal, a BVB nyerte meg az Emirates-kupát; odahaza verte az OM a Bilbaót

Angol labdarúgás
2026.08.09. 17:26

Vége a várakozásnak: Bruno Guimaraes az Arsenalban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.08. 13:11