PL: találtak egy testet az Emiliano Salával lezuhant repülőgépben

MTI MTIMTI MTI
2019.02.04. 14:37
Egy helyen találták meg annak a kisrepülőgépnek a nagy részét, amely a Cardiff City labdarúgócsapatának játékosával, Emiliano Salával a fedélzetén két héttel ezelőtt tűnt el a radarképekről a La Manche felett.

Erre alapozva a futballista családja által megbízott társaság vezetője korábban azt mondta, van esély rá, hogy a játékos és a pilóta holttestére is rábukkannak. Később kiderült, egy videofelvételen látható egy ember az elsüllyedt gépben.

A légi baleseteket vizsgáló brit hatóság (AAIB) egyik szóvivője még vasárnap megerősítette, hogy megvan a gép, de arról, hogy pontosan hol és mikor találták meg, későbbre ígért tájékoztatást. Utóbb a videofelvételre utalva közölte, az AAIB a pilóta és az utas családjával egyeztet, hogy mi legyen a következő lépés.

David Mearns, a család által a kutatás folytatásával megbízott Blue Water Recoveries társaság vezetője a Twitter-oldalán annyit közölt, hogy a roncsot vasárnap kora reggel megtalálták, kevéssel azután, hogy a keresést megkezdték. Ezt követően az AAIB egyik hajója a helyszínre ment, majd szakemberek egy speciális, távirányítású eszközzel és kamerákkal alámerültek, és megerősítették, hogy a keresett kisgép ott van, mivel látták a lajstromjelét.

„Legnagyobb meglepetésünkre a gép nagy része ott volt” – közölte Mearns.

A hivatalos keresést négy nappal a január 21-i eltűnést követően felfüggesztették, de magánadakozásból – melyből több futballista, köztük argentin válogatott Lionel Messi, Gonzalo Higuaín és Nicolás Otamendi is szerepet vállalt – tovább folytatták. Múlt szerdán bejelentették, hogy a francia partoknál, Surtainville strandján, illetve annak közelében két ülőpárnát találtak, amelyek vélhetően a gépről származnak. Ezután a szakemberek úgy döntöttek, hogy szonár segítségével vizsgálják át a tengerfeneket a környéken a gép maradványai után kutatva, az időjárási viszonyok miatt azonban a keresést csak a hétvégén kezdték meg.

A gépen a 28 éves Emiliano Salán kívül az 59 éves pilóta, David Ibbotson tartózkodott.

Az argentin támadó a Nantes-tól szerződött a Cardiffhoz, ezért utazott Franciaországból Angliába. Az egymotoros repülőgép pilótája – a rendőrség tájékoztatása alapján – 1500 méteres magasságban kérte, hogy alacsonyabban haladhasson el a Guernsey-szigetnél, majd az ereszkedés közben, 700 méteres magasságnál eltűnt a radarképekről.

A játékost a balesetet megelőző héten klubrekordot jelentő, 17 millió euró (5.4 milliárd forint) körüli összegért igazolta át a Cardiff.

Az eltűnt repülőgép a víz alatt:

Fotó: AFP

Legfrissebb hírek

Alisson visszatért a Liverpoolba, hosszabbított és a BL-re összpontosít

Angol labdarúgás
2026.03.17. 09:41

Kétgólos hátrányból mentett pontot a Wolverhampton, de ezzel nem sokra megy

Angol labdarúgás
2026.03.16. 23:04

Tizenegyből négy – Szoboszlai Dominik idénybeli kapura lőtt szabadrúgásai videón

Angol labdarúgás
2026.03.16. 17:08

A Premier League történetének legnagyobb pénzbüntetését kapta a Chelsea

Angol labdarúgás
2026.03.16. 15:50

Liverpooli lábnyomok: itt az ideje Arne Slot távozásának?

Légiósok
2026.03.16. 13:41

Szoboszlai szabadrúgásgólja csak egy pontot ért a Spurs ellen

Angol labdarúgás
2026.03.15. 19:24

Szoboszlai újabb szabadrúgásgólt szerzett – videó

Légiósok
2026.03.15. 18:00

„Egyszerűen nem normális” – Mikel Arteta a PL legfiatalabb gólszerzőjét, Max Dowmant méltatta

Angol labdarúgás
2026.03.15. 11:31
Ezek is érdekelhetik