PL: aggodalom – a rekordigazolás gépe eltűnt a radarról, hajókkal keresik

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.01.22. 10:31
Hétfő este valahol a La Manche csatorna felett eltűnt egy repülőgép a radarról. A gyanú szerint a két utassal a fedélzeten felszálló gépen tartózkodott Emiliano Sala is, akit az angol élvonalbeli Cardiff City néhány napja klubrekordot jelentő összegért szerződtetett a Nantes-tól.

A 28 esztendős argentin támadó – aki az ősszel 12 gólt szerzett a Ligue 1-ben – érkezését szombaton jelentette be a Premier League-ben 18. helyen álló Cardiff. A walesiek klubrekordért vásárolták meg a csatárt. A brit sajtó úgy tudja, nagyjából 17 millió eurót kapott a Nantes Saláért.

Az AFP francia hírügynökség jelentése szerint Sala azért tért vissza a cardiffi bejelentést követően Franciaországba, hogy elbúcsúzzon társaitól Nantes-ban. A Salát is szállító gépnek helyi idő szerint este kilenc óra előtt kellett volna leszállnia Walesben, ám nyolc óra körül a gép váratlanul eltűnt a radarról valahol a La Manche csatorna felett, nem messze a Guernsey-szigettől.

A francia és a brit hatóságok nagy erőkkel keresik a gépet, helikopterek és mentőhajók is részt vesznek a mentőakcióban.

A francia légi irányítás megerősítette, Sala rajta volt az eltűnt gépen. A Nantes szerdai, Sannois elleni Francia Kupa-nyolcaddöntőjét elhalasztották vasárnapra.

„Az utolsó. Ciao Nantes”– írta hétfőn a Twitteren Sala a fotóhoz, amellyel elköszönt társaitól és francia klubjától.

Emiliano Sala on Twitter

La ultima ciao @FCNantes

Cardiff City FC on Twitter

CardiffCity is delighted to announce the Club-record signing of @EmilianoSala1, subject to international clearance. https://t.co/goA1v3wtWi @eToro #CityAsOne

Legfrissebb hírek

Története egyik legjelentősebb transzferét kötötte meg a dunaszerdahelyi labdarúgóklub

Minden más foci
18 órája

Hivatalos: Kerkez Milos a 6-os, Pécsi Ármin a 41-es mezszámot kapta Liverpoolban

Angol labdarúgás
Tegnap, 8:23

Egy év Ázsia után Aubameyang visszatért a Marseille-be

Francia labdarúgás
2025.07.31. 18:26

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.30. 11:50

Premier League: visszatért a Cityhez a legnagyobb angol kapustehetség

Angol labdarúgás
2025.07.29. 20:47

Mire lesz elég a leggazdagabb francia család pénze és az RB-csoport tudása?

Francia labdarúgás
2025.07.29. 13:17

A Monaco segédedzőjeként folytatja Lőrincz Ábel – hivatalos

Francia labdarúgás
2025.07.28. 21:07

Bruno Fernandes duplázott, az MU győzelemmel kezdte a Premier League felkészülési tornáját – videó

Angol labdarúgás
2025.07.27. 09:54
Ezek is érdekelhetik