Chelsea: visszacsábítanák Cechet a Stamford Bridge-re

2019.01.16. 17:51
null
Cech még mindig klubikonnak számít, pályafutása végeztével pedig visszatérhet a Chelsea-hez (Fotó: AFP)
A visszavonulását kedden bejelentő Petr Cech ajánlatot kapott korábbi klubjától, a Chelsea-től, hogy labdarúgó-pályafutása lezárultával vállaljon szerepet a csapatnál – írja a goal.com. A 36 esztendős kapus korábban tizenegy éven keresztül futballozott a Stamford Bridge-en és a szurkolók körében azután is népszerű maradt, hogy a városi rivális Arsenalhoz igazolt.

Alig várom, hogy kiderüljön, mit tartogat számomra az élet a pályán kívül” – írta a visszavonulását bejelentő Twitter-poszt végén Petr Cech. A jelek szerint az Arsenalban futballozó kapusnak nem kell beleőszülnie a kíváncsiságba, korábbi klubja, a Chelsea ugyanis megkereste: nyártól vállaljon szerepet a Roman Abramovics tulajdonában álló csapatnál.

Cech 2004 és 2015 között szerepelt a Chelsea-ben 333 angol bajnokin, összesen pedig 494 tétmérkőzésen lépett pályára az együttesben.

A cseh labdarúgó feladatköre egyelőre bizonytalan, akár az első csapat szakmai stábjában, akár az utánpótlásban is szerepet kaphat – ez rajta múlik és később dől csak el.

A Chelsea az elmúlt években rendre „visszafoglalkoztatta” korábbi kiválóságait: az ősszel visszavonult John Terry, a profi futballal szintén 2018-ban felhagyó Joe Cole, valamint két korábbi kapus, Carlo Cudicini és Hilário jelenleg is a Stamford Bridge-en dolgozik. A manapság a Derby Countyt irányító Frank Lampard visszavonulása után szintén a londoniak utánpótlásában kezdett edzősködni. Gianfranco Zola másodedző Maurizio Sarri stábjában, Didier Drogba, Michael Ballack és Michael Essien pedig a klub nagyköveteként segíti az együttest – sorol fel néhány példát, a teljesség igénye nélkül, a goal.com.

Cech Bajnokok Ligáját, Európa-ligát, négy angol bajnoki címet, négy FA-kupát és három Ligakupát nyert a londoni „kékekkel”, mielőtt a városi rivális Arsenalba igazolt volna 2015 nyarán.

Legfrissebb hírek

Sallai Roland csapattársa lehet az Arsenal brazil szélsője – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.08.10. 18:25

Felkészülés: későn ébredt az Arsenal, a BVB nyerte meg az Emirates-kupát; odahaza verte az OM a Bilbaót

Angol labdarúgás
2026.08.09. 17:26

Vége a várakozásnak: Bruno Guimaraes az Arsenalban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.08. 13:11

Felkészülés: az Arsenal és a PSG is három gólt kapva szenvedett vereséget spanyol ellenfelével szemben

Angol labdarúgás
2026.08.05. 23:24

Két góllal is vezetett, mégsem nyert a Real Madrid a Fiorentina ellen

Minden más foci
2026.08.01. 21:57

Vinícius Júnior ultimátumot kapott a Real Madridtól – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.07.31. 16:35

Arsenal: célegyenesben lehet Bruno Guimaraes szerződtetése

Angol labdarúgás
2026.07.31. 13:55

Sajtóhír: Vinícius nem megy az Arsenalhoz, sem máshová, marad Madridban

Spanyol labdarúgás
2026.07.28. 18:51