PL: Pochettino továbbra sem sorolja a Spurst az esélyesek közé

MTI MTIMTI MTI
2018.12.24. 13:14
Mauricio Pochettino, a Tottenham Hotspur vezetőedzője szerint az angol labdarúgó-bajnokság továbbra is kétesélyes, a tabella harmadik helyén álló csapata nem tartozik a favoritok közé.

Az argentin szakember annak ellenére nem sorolja együttesét az aranyérem várományosai közé, hogy vasárnap lehengerlő játékkal, 6–2-re győzött az Everton vendégeként, és a 18. forduló után a címvédőként második helyen álló Manchester Citytől két, a listavezető Liverpooltól hat pont választja el.

„Még mindig úgy gondolom, hogy a Liverpool, valamint a Manchester City van igazából versenyben, és favoritja a bajnoki címnek. Mi is ott vagyunk persze, de így van ezzel a Chelsea, az Arsenal és a Manchester United is” – mondta Pochettino.

Hozzátette: még mindig „hosszú út áll” előttük, hogy az igazi esélyesek közé tartozzanak. Az Everton ellen nyújtott játékuk megfelelő alap lehet ehhez, de még így is sokat kell fejlődniük.

„Most valóban közel vagyunk a bajnokság két nagy favoritjához, de óvatosnak kell maradnunk, és lépésről lépésre haladnunk” nyilatkozta az argentin edző. Kiemelte: négy sorozatban érdekeltek még – a bajnokság mellett a két hazai kupasorozatban, valamint a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, ahol a Borussia Dortmunddal találkoznak –, ami nehéz kihívás számukra, de megpróbálnak mindenhol a legjobban szerepelni.

Harry Kane, a Tottenham csapatkapitánya azt mondta: valóban eredményes a decemberük – legutóbbi hat tétmeccsükön nem kaptak ki, közülük ötöt megnyertek –, és bízik benne, hogy hasonlóan jól alakulnak majd a dolgaik januárban és a februárban is.

„Aztán április környékén meglátjuk, hol tartunk” – nyilatkozta a csatár.

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Liverpool 18 15 3 39–7 +32 48
2. Manchester City 18 14 2 2 50–13 +37 44
3. Tottenham 18 14 4 37–18 +19 42
4. Chelsea 18 11 4 3 35–15 +20 37
5. Arsenal 18 11 4 3 40–24 +16 37
6. Manchester United 18 8 5 5 34–30 +4 29
7. Watford 18 8 3 7 25–25 0 27
8. Bournemouth 18 8 2 8 27–28 –1 26
9. Leicester City 18 7 4 7 22–21 +1 25
10. Wolverhampton 18 7 4 7 19–21 –2 25
11. Everton 18 6 6 6 26–28 –2 24
12. West Ham 18 7 3 8 25–27 –2 24
13. Brighton & Hove Albion 18 6 3 9 20–26 –6 21
14. Crystal Palace 18 5 3 10 17–25 –8 18
15. Newcastle 18 4 5 9 14–22 –8 17
16. Southampton 18 3 6 9 19–33 –14 15
17. Cardiff City 18 4 2 12 18–38 –20 14
18. Burnley 18 3 3 12 16–36 –20 12
19. Huddersfield Town 18 2 4 12 11–31 –20 10
20. Fulham 18 2 4 12 16–42 –26 10
Legfrissebb hírek

Ronald Araújo stabilabbá teheti a Liverpool FC védelmét – ha egészséges

Angol labdarúgás
Tegnap, 12:27

Premier League: a góljai miatt nem Erling Haaland lesz a Manchester City csapatkapitánya

Angol labdarúgás
2026.08.11. 15:48

Meghosszabbítja Kane szerződését a Bayern München – sajtóhír

Német labdarúgás
2026.08.10. 20:52

Ronald Araújo a Liverpoolé – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.10. 20:00

Az Amazon alapítója és a Facebook társalapítója közösen venne tulajdonrészt a Liverpoolból

Angol labdarúgás
2026.08.10. 14:26

Augusztus 19-én veszi át Harry Kane az Aranycipőt

Német labdarúgás
2026.08.10. 12:07

Vége a várakozásnak: Bruno Guimaraes az Arsenalban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.08. 13:11

Xabi Alonso szerint nagy potenciál rejlik a Chelsea-ben

Angol labdarúgás
2026.08.07. 11:37