PL: Peter Schmeichelt érdekelné egy manchesteri állás

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.12.23. 13:51
null
Peter Schmeichel visszatérhet Manchesterbe (Fotó: AFP)
Amennyiben a Manchester United vezetősége pályázatot ír ki a sportigazgatói állás betöltésére, elképzelhető, hogy Peter Schmeichel is jelentkezik.

 

 

A manchesterieknél a héten menesztett José Mourinho helyett megbízott menedzserként a klub korábbi játékosa, a norvég Ole Gunnar Solskjaer vette át az irányítást a szezon végéig. Ugyanakkor elképzelhető, hogy a Unitednél is bevezetik a sportigazgatói posztot, ebben az esetben a korábbi dán kapus, Peter Schmeichel is pályázhat a feladatra.

„A legfontosabb, hogy visszaállítsuk a Manchester United kultúráját és identitását. Valóban gondolkodom azon, hogy belevágjak, fel is tettem magamnak a kérdést, vajon alkalmas lennék-e erre? Az ünnepek alatt végiggondolom, és majd döntök” – nyilatkozta a BBC-nek.

Az 55 éves, Európa-bajnok kapus 1991 és 1999 között öt bajnoki címet, három FA-kupát és egy Bajnokok Ligája-trófeát nyert a klub színeiben (s közben az utolsó három MU-s évében Solskjaernak is csapattársa volt).

Legfrissebb hírek

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
4 órája

A játékvezetői testület szerint jogtalan volt a Sunderland Arsenal elleni tizenegyese

Angol labdarúgás
8 órája

Arteta és az Arsenal megegyezett a hosszabbításról – sajtóhír

Angol labdarúgás
Tegnap, 14:35

Iraola: Tudom, mennyire nehéz nyerni Bournemouthban

Angol labdarúgás
2026.09.21. 10:24

Kerkez Milos: Talán nem épp a legjobb fogadtatást kaptam a Bournemouth-szurkolóktól

Angol labdarúgás
2026.09.20. 18:34

Őrült meccs Manchesterben: hiába a Brobbey-tripla, a City legyőzte a Sunderlandet

Angol labdarúgás
2026.09.20. 17:00

Isak gólja döntött, szoros meccsen gyűrte le Tóth Alexéket a Liverpool

Angol labdarúgás
2026.09.20. 16:55

Magyaros mérkőzés könyörtelen visszatérővel – jön a Bournemouth–Liverpool

Angol labdarúgás
2026.09.20. 10:10