Chelsea: Auschwitzba küldenék a rasszista drukkereket

Vágólapra másolva!
2018.10.12. 17:46
Roman Abramovics, a Chelsea labdarúgócsapatának tulajdonosa egyedi ötlettel állt elő: nem tiltaná ki a rasszista drukkereket a Stamford Bridge-ről, inkább Auschwitzba küldené őket.

A Chelsea zsidó származású orosz tulajdonosa úgy érzi, a jelenlegi szabályok és eltiltások semmilyen hatást nem érnek el, így újításra van szükség.

„Ha kitiltod az embereket a stadionból, azzal még nem változtatod meg a viselkedésüket. Ezzel a módszerrel viszont esélyt kapnak, hogy átgondolják, mit is tettek, és változtassanak” – beszélt a The Sunnak Abramovics ötletéről Bruce Buck, a Chelsea elnöke.

Abramovics auschwitzi túrára küldené a Chelsea rasszista drukkereit (Fotó: Twitter)
Abramovics auschwitzi túrára küldené a Chelsea rasszista drukkereit (Fotó: Twitter)

Abramovics tervei szerint a rasszista szurkolók így választhatnának. Az első opció, hogy soha többet nem léphetnek be a Stamford Bridge-re, a második, hogy elutaznak a korábbi koncentrációs tábor helyszínére, és részt vesznek egy túrán.

Az út részletei egyelőre nem tisztázottak, csak az ötlet van meg, amelyet Abramovics akkor talált ki, mikor nemrég Auschwitzba látogatott a klub vezetőségével és néhány szurkolóval egy megemlékezésre.

Legfrissebb hírek

A Bayern megállapodott a Liverpoollal Luis Díaz átigazolásáról – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.07.27. 19:42

Alexander Isak nem utazott el a Newcastle edzőtáborába

Angol labdarúgás
2025.07.24. 15:30

Hugo Ekitiké érkezését bejelentette a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.23. 20:33

Marcus Rashford az FC Barcelonában folytatja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.23. 18:57

Női labdarúgó Eb: a FIFA-elnök segítséget ígért az angoloknak a rasszizmus elleni küzdelemben

Minden más foci
2025.07.21. 12:30

Ekitikével megállapodott a Liverpool, de a Frankfurttal még nem

Angol labdarúgás
2025.07.17. 16:23

Szoboszlai, Kerkez és Pécsi is lerótta kegyeletét Diogo Jota előtt

Légiósok
2025.07.10. 16:59

A Chelsea bejelentette Gittens érkezését – hivatalos

Német labdarúgás
2025.07.05. 16:36
Ezek is érdekelhetik