MU: Az emberek ezt akarták, hát, most megkapták… – Mourinho

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.09.29. 16:49
Mint arról beszámoltunk, a Manchester United továbbra is szenved, a „vörös ördögök” most a West Ham Unitedtől kaptak ki 3–1-re az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban. A találkozó után José Mourinho, a manchesteriek portugál menedzsere a játékvezetőt és a partjelzőt kritizálta elsősorban.

A találkozó legnagyobb meglepetése az volt, hogy Mourinho nem nevezte a kezdőcsapatba Alexis Sánchezt, a helyére Anthony Martial került be, ám a francia sem tudott csodát tenni.

„Martial, Martial, Martial, ezt hallgatom hónapok óta, és azt, hogy Alexis Sánchez milyen rosszul játszik. Az emberek azt akarták, hogy berakjam Martialt, tessék, most megkapták…” – mondta a portugál menedzser csapata sajtótájékoztatóján a lefújást követően.

Mourinho nem volt elégedett a csapatával, de elsősorban a játékvezetőt hibáztatta (Fotó: AFP)
Mourinho nem volt elégedett a csapatával, de elsősorban a játékvezetőt hibáztatta (Fotó: AFP)

Mourinho elmondta, a problémát játékosai hozzáállása jelentette, s az, hogy rendszeresen „elfelejtettek” hátramenni védekezni. És persze a játékvezetővel sem volt elégedett a Special One.

„Nagyon nehéz úgy kezdeni egy meccset, hogy rögtön hátrányba kerülünk. Ráadásul egy szabálytalan góllal, mert ott egyértelműen les volt. Ha van videobíró, ez nem történik meg… A harmadik West Ham-gól pedig már nem a partjelző, hanem a játékvezető hibája volt, mert nem fújt le egy egyértelmű szabálytalanságot a találat előtt” – tette hozzá Mourinho.

Legfrissebb hírek

Nincs változás, a klubelnök szerint ártatlan a Manchester City

Angol labdarúgás
18 órája

Visszatérő sportigazgatót neveztek ki a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:44

A 115-ből 114 vádpontban bűnösnek találták a Manchester Cityt – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.25. 17:00

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
2026.09.25. 14:46

Megvásárolhatják az Old Trafford gyepdarabjait a Manchester United szurkolói

Angol labdarúgás
2026.09.24. 15:28

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
2026.09.23. 18:38

A játékvezetői testület szerint jogtalan volt a Sunderland Arsenal elleni tizenegyese

Angol labdarúgás
2026.09.23. 14:50

„Ő egy igazi gép” – Andy Robertson Szoboszlai Dominik edzésmunkáját méltatta

Légiósok
2026.09.23. 12:50