Anglia: na, így sem sokan igazoltak még a szezon során!

Vágólapra másolva!
2018.09.06. 21:53
Az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokságban (Championship) szereplő Nottingham Forest ingyen szerződtette az Olympiakosz görög játékosát, Panajotisz Tahcidiszt. Az ügy azonban ennél sokkal érdekesebb, tekintve, hogy mindkét klubnak ugyanaz a tulajdonosa, Evangelosz Marinakisz.

Miután az átigazolási időszak véget ért – most azt ne taglalgassuk, hogy a határidőig miért nem tudott megállapodni egyrészt saját magával, másrészt a játékosával –, nem volt más lehetősége az Olympiakosz és a Nottingham Forest tulajdonosának, minthogy felbontsa Tahcidisz élő szerződését a görög klubnál, majd ezt követően ingyen átigazolja az angol másodosztályban szereplő együtteséhez. A 27 éves játékos kétéves szerződést írt alá a Nottinghamnél.

„Nagy megtiszteltetés, hogy egy ilyen nagyszerű klubhoz csatlakozhatok, mint a Nottingham Forest. Mindenki ismeri a csapat történelmét, szóval büszke pillanat lesz számomra, amikor magamra húzhatom az együttes mezét” – nyilatkozta a 25-szörös görög válogatott középpályás a kétszeres BEK-győztes hivatalos honlapjának, majd még azt is elmondta, hogy sokat hallott már az angol futballról, és alig várja, hogy elkezdhesse a munkát.

A Nottingham a Championship tabellájának 14. helyén áll hat forduló után. A következő körben, szeptember 15-én a Swansea City otthonába látogat, ahol akár már be is mutatkozhat Tahcidisz.

Legfrissebb hírek

„Rekordüzlet számunkra” – mégsem szerződik Londonba az angol válogatott középpályás

Angol labdarúgás
2025.07.27. 09:11

Felkészülés: nem bírt harmadosztályú ellenfelével a Tottenham, kikapott a Bilbao

Minden más foci
2025.07.26. 23:27

Eltapsoltak pár milliárd eurót, jöhet az építkezés

Angol labdarúgás
2025.07.26. 09:26

Nyolcmilliárd euróval a világ tetején a Chelsea

Angol labdarúgás
2025.07.19. 11:36

Jön a Williams utáni és a Williams helyetti korszak Barcelonában

Spanyol labdarúgás
2025.07.07. 18:31

Párizsba beszökött az ész

Francia labdarúgás
2025.07.07. 11:31

Libertadores-kupa-győztes centert igazolt a Forest – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.05. 17:38

A Bayern sem tud a széllel szemben gazdálkodni: a topjátékosnak topfizetés kell!

Német labdarúgás
2025.07.05. 17:06
Ezek is érdekelhetik