Chelsea: már nem Antonio Conte a menedzser – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.07.12. 16:13
null
Antonio Conte két év után távozik a Chelsea-től (Fotó: AFP)
A Sky Sports olaszországi részlege úgy értesült, hogy a Chelsea menesztette a posztjáról Antonio Conte menedzsert.

 

A 49. életévét július végén betöltő szakember többször is összeveszett a vezetőséggel, az átigazolási politikában és más területeken sem egyeztek a vélemények, ez adta meg a végső lökést a döntéshez. Utódját már csütörtökön bejelenthetik, ő minden bizonnyal a Napolit elhagyó Maurizio Sarri lesz, akivel kapcsolatban a nápolyiak elnöke, Aurelio De Laurentiis egy nappal korábban elárulta, hogy nagyon közel állnak a megállapodáshoz az angol klubbal.

Conte a 2016-os Európa-bajnokság után távozott az olasz válogatottól, és vette át a Chelsea irányítását, amellyel első szezonjában rögtön bajnoki címet nyert. Második idénye már nem sikerült ilyen jól, s bár az FA-kupát elhódította a londoni együttes, a bajnokságban mindössze az ötödik helyen végzett, így lecsúszott a Bajnokok Ligájáról.

Legfrissebb hírek

Korábbi csapata lehet José Mourinho hóhéra

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 07:05

Eltiltást kapott Conte az Inter elleni meccsen történt kiállítása miatt

Olasz labdarúgás
2026.01.13. 17:08

Serie A: Chivu figyelmeztetett, szerinte négy-öt csapat is versenyben van a bajnoki címért

Olasz labdarúgás
2026.01.12. 10:02

Napoli–Juventus: Contét lenyűgözték a játékosai; Spalletti odaszólt az övéinek

Olasz labdarúgás
2025.12.08. 10:13

Serie A: McTominay lett az elmúlt idény legjobb labdarúgója, Conte a legjobb edzője

Olasz labdarúgás
2025.12.02. 14:53

Újratervezés a Napolinál: Conte hosszú hibaleltárral várta vissza játékosait a bajnoki szünetről

Olasz labdarúgás
2025.11.21. 12:40

Serie A: elégedetlenek Conte edzéseivel a Napoli játékosai

Olasz labdarúgás
2025.11.12. 14:47

„Bonyolult év lesz, de nem kell kétségbe esni” – Antonio Conte a Napoli 6–2-es veresége után

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 08:26
Ezek is érdekelhetik