Arsenal: Unai Emery lett Wenger utódja – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.05.23. 10:34
null
Unai Emery lett Wenger utódja az Arsenalnál (Fotó: AFP)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban hatodik helyen végző Arsenal bejelentette, hogy Unai Emery veszi át az együttes irányítását a huszonkét év után távozó Arsene Wengert követően.

 

 

Mint ismert, Arsene Wenger huszonkét évnyi szolgálat után a 2017–2018-as szezon végén elhagyta az Arsenalt. A londoni klubot számos neves edzővel szóba hozták a francia távozása kapcsán. Nemrég még úgy tűnt, Mikel Arteta, a Manchester Cityvel bajnok Pep Guardiola segédedzője (és egyben az Arsenal volt játékosa) lesz a befutó, ám az ágyúsoknál" végül Unai Emery mellett döntöttek.

Az Arsenal közleményéből nem derült ki, hogy a 46 éves tréner hány évre írt alá.

Emery a legutóbbi két szezonban a PSG-nél dolgozott. A párizsi csapattal mindent megnyert, amit Franciaországban lehet, a bajnoki cím kivételével az összes sorozatban kétszer-kétszer végzett az élen. A PSG a gyenge Bajnokok Ligája-szereplés miatt menesztette, utódja Thomas Tuchel lett.

A Baszkföldről származó szakember korábban sorozatban három Európa-ligát nyert a Sevillával, valamint dolgozott a Szpartak Moszkvánál, a Valenciánál és az Almeríánál is.

„Roppant izgatott vagyok, hogy az egyik legnagyobb klubnál dolgozhatok. Az Arsenal világszerte ismert a stílusa, a fiatal játékosok szerepeltetése, a fantasztikus stadionja és a klubfilozófiája miatt. Örülök, amiért engem ért a megtiszteltetés, hogy az Arsenal életében egy igen fontos új fejezetért felelhetek. Kíváncsian várom, milyen sikereket érhetünk el. Szeretnék minden Arsenal-szurkolót boldog és különleges emlékekkel megajándékozni” – idézi az Arsenal honlapja az új menedzsert.


Legfrissebb hírek

Premier League: a góljai miatt nem Erling Haaland lesz a Manchester City csapatkapitánya

Angol labdarúgás
17 órája

Unai Emery minden sorozatban aranyérmes lenne az Aston Villával

Minden más foci
21 órája

Ronald Araújo a Liverpoolé – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.10. 20:00

Sallai Roland csapattársa lehet az Arsenal brazil szélsője – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.08.10. 18:25

Az Amazon alapítója és a Facebook társalapítója közösen venne tulajdonrészt a Liverpoolból

Angol labdarúgás
2026.08.10. 14:26

Felkészülés: későn ébredt az Arsenal, a BVB nyerte meg az Emirates-kupát; odahaza verte az OM a Bilbaót

Angol labdarúgás
2026.08.09. 17:26

Vége a várakozásnak: Bruno Guimaraes az Arsenalban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.08. 13:11

Xabi Alonso szerint nagy potenciál rejlik a Chelsea-ben

Angol labdarúgás
2026.08.07. 11:37