Anglia: elképesztő, mennyit kereshet az angol harmadosztályban

2018.04.22. 10:31
Az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokságban (Championship) a Sunderland 2–1-es vereséget szenvedett a Burton Albiontól szombaton, ezzel eldőlt, az előző idényben még a Premier League-ben szereplő együttes a következő szezont már a harmadosztályban kezdheti meg. Erre pedig a játékosok szerződéseinek megkötésekor nem számítottak a vezetők…

Egészen hihetetlen a Sunderland szenvedése az angol másodosztályban: 44 forduló alatt mindössze hat meccset nyert meg a csapat, és a legutóbbi vereséggel eldőlt, kiestek a Championshipből is.

A kiesés pedig azt jelenti, hogy szinte minden játékosnak csökken a bére az új idényre, ám még így is elképesztő számokat találunk a klubnál.

A korábban a Manchester Cityben futballozó Jack Rodwell bére például 40 százalékkal csökken a kiesést követően: a következő idényben már „csak” havi 176 ezer fontot, azaz átszámolva 62 millió forintot keres majd.

Jack Rodwell nem játszik, de azért milliókat kap (Fotó: AFP)
Jack Rodwell nem játszik, de azért milliókat kap (Fotó: AFP)

Mindezt úgy, hogy a középpályás többször elmondta, nem akar már a Sunderlandben játszani, épp ezért az egész idényben összesen három bajnokin lépett pályára.

Csak hogy könnyebb legyen elhelyezni az összeget: Jesse Lingard, a Manchester United támadója – aki a Premier League-ben 8 gólnál és 6 asszisztnál jár az idényben – Rodwell csökkentett bérének nagyjából a felét kapta hó végén a bankszámlájára, mielőtt nemrég meghosszabbította szerződését.

Legfrissebb hírek

Kiderült, mennyi pénzt keres Infantino a FIFA elnökeként

Foci vb 2026
18 órája

A Nottingham Forest ötgólos kiütéssel lépett egyet a bennmaradás felé

Angol labdarúgás
2026.04.24. 23:08

Két pontot levontak Callum Stylesék csapatától – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.04.24. 18:45

Nem kérnek a VAR olcsóbb verziójából az angol másodosztályú klubok

Angol labdarúgás
2026.04.22. 15:34

A Championshipből is kiesett a korábbi Premier League-bajnok Leicester City

Angol labdarúgás
2026.04.22. 10:15

Frank Lampard a feljutás mellé megkapta az év edzője címet is a Championshipben

Angol labdarúgás
2026.04.20. 13:37

Őrült meccsen győzött a Villa, Gibbs-White triplájával nyert a Forest

Angol labdarúgás
2026.04.19. 17:12

Ikszelt Tóth Balázsékkal a Coventry, 25 év után visszajutott a Premier League-be

Angol labdarúgás
2026.04.17. 23:07
Ezek is érdekelhetik