MU: „Sánchez jelenleg nem érdemli meg, hogy kezdjen”

Vágólapra másolva!
2018.03.14. 16:58
null
„Alexis Sánchez jelenleg nem érdemli meg, hogy kezdjen” (Fotó: AFP)
Charlie Nicholas brit futballszakértő nincs lenyűgözve a télen szerződtetett Alexis Sáncheztől – szerinte José Mourinhónak ki kellene raknia a chilei sztárt a Manchester United kezdőcsapatából.

 

„A szezon elején a manchesteriek hatékonyabbak tudtak lenni, Paul Pogba jól teljesített Jesse Lingard mellett, Romelu Lukaku mögött – vélekedett Charlie Nicholas, miután az MU kedd este hazai pályán 2–1-re kikapott a Sevillától a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágóján, s kiesett a kupasorozatból. – Aztán Sánchez hirtelen megérkezett, ami miatt Marcus Rashford a padra szorult, míg Anthony Martialnak át kellett mennie a másik oldalra. Hirtelen az egész csapat »összeszorult« azért, hogy Sáncheznek meglegyen a helye.”

„Sánchez jelenleg nem érdemli meg, hogy ott legyen a kezdőcsapatban, túlságosan önző, ráadásul sok labdát szór el. Biztos vagyok benne, minden MU-szurkoló azt kérdezi Sánchezt látva, hogy a chilei »mikor tesz végre valami hasznosat az új klubjában«?”

„Úgy tűnik, keményen próbálkozik, de ez a Manchester United, itt hétről hétre mutatnod kell valamit, Sáncheznek azonban nem sikerül. A hétvégén Rashford a jobb szélen játszott, ráadásul kiválóan, most mégis a bal szélen kapott helyet azért, hogy Sánchez beférjen valahová. Egyszerűen nem hiszem, hogy ez működik.”

„José Mourinho zseni, nagyon ért hozzá, hogyan építsen be a rendszerébe egy-egy játékost, ám ezúttal nem úgy néz ki, ez nem megy. Nincs meg a könnyedség, a gördülékenység, hiányzik a ritmus a gárdából. Emiatt sok az egyénieskedés, így viszont sokkal nagyobb teher és nyomás hárul a védőkre. David de Gea személyében a Manchester Unitednél van a világ legjobb kapusa, de rajta a csalódottság látszik, mert ennyire el van szigetelve. Amikor a Sevilla elleni meccset néztem, végig úgy éreztem, hogy csak idő kérdése, mikor szereznek gólt a vendégek.”

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Manchester United (angol)–Sevilla (spanyol) 1–2 (0–0)

Manchester,Old Trafford, 74 909 néző. Vezette: Makkelie (holland)
MU:
De Gea – Valencia (Mata, 77.), Smalling, Bailly, Young – Matics, Fellaini (Pogba, 60.) – Alexis Sánchez, Lingard (Martial, 77.), Rashford – R. Lukaku.Menedzser:José Mourinho
SEVILLA:
Sergio Rico – Mercado, Kjaer, Lenglet, Escudero – N'Zonzi, Banega – J. Correa (Geis, 89.), F. Vázquez (G. Pizarro, 88.), Sarabia – Muriel (Ben Yedder, 72.).Vezetőedző:Vincenzo Montella
Gólszerző: R. Lukaku (84.), ill. Ben Yedder (74., 78.)
Továbbjutott: a Sevilla, 2–1-es összesítéssel

Legfrissebb hírek

Király-kupa: negyedosztályú csapat ejtette ki az Espanyolt

Spanyol labdarúgás
10 órája

Egy rúgott gól ismét nem volt elég a Manchester United győzelméhez, pontot mentett a West Ham

Angol labdarúgás
11 órája

Amorim: Senki sem keményebb velem, mint én magammal

Angol labdarúgás
2025.12.03. 15:34

La Liga: szektorbezárással büntették a Sevillát a derbin történtek miatt

Spanyol labdarúgás
2025.12.03. 14:47

Fordított és nyert a Crystal Palace otthonában a Manchester United

Angol labdarúgás
2025.11.30. 14:58

Bajnokok Ligája: Mbappé Puskásék nyomában

Bajnokok Ligája
2025.11.27. 13:10

Örökzöld idézetek, legendás történetek – húsz éve halt meg George Best

Angol labdarúgás
2025.11.25. 12:14

Az Espanyol a Sevilla elleni győzelemmel javított

Spanyol labdarúgás
2025.11.24. 22:59
Ezek is érdekelhetik