Chelsea: visszatérne Kínából a brazil válogatott játékos

2018.03.06. 11:29
null
Ramires szívesen futballozna ismét a Chelsea-nél (Fotó: AFP)
A jelenleg a kínai Csiangszu Szuningnál futballozó Ramires elárulta, egy nap szeretne visszatérni korábbi együtteséhez, a Chelsea-hez.

 

Ramires (30) 2010 és 2016 között volt a Chelsea játékosa. A brazil válogatott középpályás 251 mérkőzésen 34 gólt szerzett a klub színeiben, s nyert angol bajnokságot, FA-kupát, Bajnokok Ligáját és Európa-ligát is.

„Chelsea? Speciális szál fűz a klubhoz, a pályafutásom befejezése előtt szeretnék még ott játszani. Tudom, hogy a Stamford Bridge ajtaja mindig nyitva áll előttem, különleges érzés lenne ismét felölteni a kék mezt” – mondta a brazil UOL Esporte című lapnak Ramires, aki januárban közel állt ahhoz, hogy az Interhez szerződjön.

„Voltak hírek az Interről, de semmi konkrétum nem volt az utolsó napig. Mindenki tudja, hogy az Inter nagyszerű klub, és valóban szeretnék még Európában játszani, de most kizárólag arra koncentrálok, hogy a Csiangszunak nagyszerű éve legyen.”

Ramires 2016 januárjában igazolt Kínába, szerződése 2020-ig szól.

Legfrissebb hírek

Odahaza botlott az Inter, nyögvenyelősen nyert a Napoli és a Juventus a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2026.03.14. 22:41

Újra elbukta a milánói derbit az Inter

Olasz labdarúgás
2026.03.08. 22:45

A BL-blama után a bajnokságban vigasztalódott az Internazionale

Olasz labdarúgás
2026.02.28. 22:40

Három játékosától is megválhat az Inter a BL-kiesés után – sajtóhír

Bajnokok Ligája
2026.02.26. 13:01

A Bodö/Glimt a BL valaha volt legnagyobb meglepetését szolgáltatta

Bajnokok Ligája
2026.02.25. 09:51

Szétszedték az Intert a BL-kudarc után, de Chivu megtalálta a kifogást a kiesésre

Bajnokok Ligája
2026.02.25. 09:00

A téli olimpia sikerei után a BL-ben is a norvégok örülhettek Milánóban

Bajnokok Ligája
2026.02.24. 22:51

Cristiano Ronaldo nélkül is sikerülhet a bravúr az Internek

Bajnokok Ligája
2026.02.24. 11:04
Ezek is érdekelhetik