Arsenal: megvan az egyezség, jön a csereüzlet az MU-val – BBC

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.01.20. 22:24
A BBC információi szerint megszületett az egyezség az Arsenal és a Manchester United között Henrih Mhitarjan klubcseréjéről, azaz innentől szinte garantálható az is, hogy Alexis Sánchez a „vörös ördögök” játékosa lesz.

A legutóbbi információ a csereüzletről az volt, hogy maga Arsene Wenger, az Arsenal menedzsere is elismerte, valóban tárgyal a két klub, egyezség azonban egyelőre nincs.

„Harminc éve tevékenykedem az átigazolási piacon, tapasztalataim alapján valószínűnek tűnik a megegyezés, persze bármi közbejöhet…” – mondta akkor Wenger.

A BBC úgy tudja, megvan az egyezség (Fotó: Twitter)
A BBC úgy tudja, megvan az egyezség (Fotó: Twitter)

Nos, a BBC információi szerint nem jött közbe semmi, a két klub megegyezett, a felek már alá is írták a papírokat Mhitarjan átigazolásáról.

És mivel Alexis Sánchez már csak erre az aláírásra várt Manchesterben, a csere szinte garantáltan összejön.

Az angolok úgy tudják, a korábbi beszámolókkal ellentétben, pénz semmilyen módon nem kerül be a transzferbe, azaz „egy az egyben” cseréli el a két futballistát a Manchester United és az Arsenal.

A hivatalos bejelentésre a beszámolók szerint hétfőig sor kerül.

Legfrissebb hírek

„Nem az én dolgom tanácsokat adni Artetának” – Guardiola nem kívánt fogadatlan prókátor lenni

Angol labdarúgás
21 órája

Fájdalmas összeg: 79 millió eurót költött menesztett vezetőedzőire a Man. United

Angol labdarúgás
Tegnap, 14:33

A Spurs új edzője szerint szembejött a valóság az Arsenal ellen; a szakértők Gyökerest dicsérték

Angol labdarúgás
2026.02.23. 09:29

Eze és Gyökeres is duplázott, az Arsenal simán hozta az észak-londoni derbit

Angol labdarúgás
2026.02.22. 19:40

Hosszabbított, minden idők legjobban fizetett Arsenal-játékosa lett Bukayo Saka

Angol labdarúgás
2026.02.19. 16:47

Arteta az Arsenal újabb pofonja után: Semmit sem mutattunk abból, ami a bajnoki címhez kell

Angol labdarúgás
2026.02.19. 07:15

Az Arsenal maradt az élen, épphogy a tízben a címvédő – íme, a frissített BL-erősorrend

Bajnokok Ligája
2026.02.17. 12:24

Az Arsenal egy félidő alatt elintézte a Wigant, így továbbjutott az FA-kupában

Angol labdarúgás
2026.02.15. 19:20
Ezek is érdekelhetik