Man. City: „Labda nélkül, 40 méterről is képes nyomást gyakorolni a kapusra”

2017.12.17. 12:23
Nagyon elégedetten nyilatkozott Pep Guardiola a Manchester City szombati, 4–1-es győzelme után, csapata a Tottenhamet verte meg. Egyik játékosával különösen elégedett volt.

Szombaton 4–1-es sikert aratott odahaza a Manchester City a Tottenham felett. A hazaiak menedzsere, Pep Guardiola mindegyik játékosával elégedett volt, valakit azonban külön is kiemelt, mégpedig a második gól szerzőjét, Kevin De Bruyne-t. A katalán tréner ugyanis úgy véli, középpályása méltó példát mutat a csapattársainak és a még a karrierjük elején lévő, fiatal labdarúgóknak is.Szombaton 4–1-es sikert aratott odahaza a Manchester City a Tottenham felett. A hazaiak menedzsere, Pep Guardiola mindegyik játékosával elégedett volt, valakit azonban külön is kiemelt, mégpedig a második gól szerzőjét, Kevin De Bruyne-t. A katalán tréner ugyanis úgy véli, középpályása méltó példát mutat a csapattársainak és a még a karrierjük elején lévő, fiatal labdarúgóknak is.

„Köszönetet szeretnék mondani az összes játékosomnak, de különösen Kevinnek – mondta a találkozót követően Guardiola. – Ő az egyik legtehetségesebb futballista. Ahogy fut a labda nélkül, azzal jó példát mutat a fiatal játékosoknak és az akadémiánknak is. A teljesítményére nincsenek szavak. Leírni sem lehet, mire volt képes a labdával.”

„Mindig használja a fejét, és még labda nélkül is képes negyven méterről nyomást gyakorolni a kapusra. Amikor ilyen történik, a többi játékos azt gondolja: ha ez a srác így fut, nekem is így kell tennem. Ezzel még egy olyan csapat esetében is, mint a Tottenham, képesek vagyunk minimalizálni az ellenfél helyzeteit, hiszen még Christian Eriksen vagy Harry Kane is meginog, amikor hozzá kerül a labda” – méltatta csapatát Guardiola.

Legfrissebb hírek

Pep Guardiola az idény végén távozik a Manchester Citytől – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.05.18. 23:00

Újabb szöglet utáni gól, újabb győzelem: egy lépéssel közelebb került a bajnoki címhez az Arsenal

Angol labdarúgás
2026.05.18. 22:57

Tiltakoztak a szurkolók, nyilatkozatot adott ki a jegyárakról a Liverpool

Angol labdarúgás
2026.05.07. 12:14

Három magyarral hajt a BL-ért a Liverpool Manchesterben

Angol labdarúgás
2026.05.03. 09:28

Könnyed sikerrel növelte előnyét a bajnokság élén az Arsenal

Angol labdarúgás
2026.05.02. 20:25

Nagy lehetőség előtt a Tottenham: kikapott a West Ham United

Angol labdarúgás
2026.05.02. 17:59

Eze korai góljával verte meg a Newcastle-t, és visszaállt az élre az Arsenal

Angol labdarúgás
2026.04.25. 20:24

Palhinha 82. perces góljával verte a biztos kieső Wolvest, de így is maradt a kiesőzónában a Spurs

Angol labdarúgás
2026.04.25. 18:00
Ezek is érdekelhetik