MU: Paul Pogba idén már nem játszhat

MTI MTIMTI MTI
2017.09.29. 19:19
José Mourinho, a Manchester United menedzsere szerint a csapat középpályása, Paul Pogba ebben az évben már nem léphet pályára.

A francia játékos még szeptember 12-én, együttese Basel elleni Bajnokok Ligája-összecsapásán szenvedett combhajlítóizom-sérülést, s bár az első hírek két-három hetes kihagyásról szóltak, Mourinho pénteken azt mondta, idén már nem számíthat Pogbára.

„Ugyanazt gondolom róla, mint Zlatan Ibrahimovicról és Marcos Rojóról: ebben az évben már nem játszhatnak" – nyilatkozta a portugál szakember, aki a másik két futballistával kapcsolatban már korábban kijelentette, hogy 2018 januárja előtt nem léphetnek pályára.

A bajnokságban eddig veretlen manchesteriek – akiktől Michael Carrick és Phil Jones is hiányozni fog – szombaton a lőtt gól nélkül utolsó helyen álló Crystal Palace-szal játszanak a Premier League-ben.

Legfrissebb hírek

Válogatott játékost szerződtetett brit rekordösszegért a Chelsea – hivatalos

Angol labdarúgás
8 órája

Visszavonul Anthony Taylor játékvezető

Angol labdarúgás
14 órája

Ezért nem megy Amerikába: Pécsi Ármin kölcsönbe az osztrák bajnokságba kerülhet – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.07.20. 19:59

Pécsi nélkül, Szoboszlaival és Kerkezzel a keretében utazik a Liverpool FC az Egyesült Államokba

Angol labdarúgás
2026.07.20. 18:35

Hol vannak a Manchester United játékosai?

Foci vb 2026
2026.07.18. 22:48

„Gyászol a Real Madrid, miután a Pool felfedezte a szerződéshosszabbításnak nevezett ősi varázsigét” – szurkolói reakciók Szoboszlai hosszabbítására

Angol labdarúgás
2026.07.17. 17:51

Szoboszlai Dominik: Őrület, milyen gyorsan elszaladt ez a három év!

Légiósok
2026.07.17. 17:07

A Liverpool bejelentette, hosszabbított Szoboszlai Dominikkal

Légiósok
2026.07.17. 16:05