PL: egyből kölcsönadta új csatárát az Everton

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.07.01. 18:38
null
Onyekuru Belgiumon belül váltott klubot angol segítséggel (Fotó: Instagram)
Sajtóhírek szerint az Everton labdarúgócsapata hétmillió fontért szerződtette az AS Eupen nigériai válogatott csatárát, Henry Onyekurut, akit azonnal kölcsön is adott az Anderlechtnek.

 

A 20 éves Onyekuru a 2015–2016-os szezonban hat mérkőzésen szerepelt az akkor másodosztályú Eupenben, amelynek színeiben a legutóbbi idényben, immáron az élvonalban 38 meccsen 23 gólt szerzett.

Az Everton öt évre szerződtette a júniusban, Togo ellen a nigériai válogatottban is bemutatkozó játékost, de egy évre azonnal kölcsön is adta az Anderlechtnek.

„Az Anderlecht jó lépés a számomra, hiszen az üzlet nem mindig a pénzről szól. Remélem, a Bajnokok Ligájában is érdekelt brüsszeli klubban fejlődhetek, és jobb teljesítményt nyújtok, mint a legutóbbi szezonban” – nyilatkozta.

Az Everton a nyári átigazolási szezonban már három játékost szerződtetett: Onyekuru mellett érkezett Jordan Pickford kapus (25 millió fontért a Sunderlandből), illetve a középpályás Davy Klaassen (23.6 millió fontért az Ajaxból).

Legfrissebb hírek

Nem bírt egymással a PSG és az MU Göteborgban

Minden más foci
2026.08.08. 19:43

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

Grey is the Colour – idősebb játékosokat is igazolt a Chelsea

Angol labdarúgás
2026.08.04. 18:59

Gakpo lehet a Tottenham következő „bomba igazolása” – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.08.03. 12:11

Cseh válogatott kapust szerződtetett a Newcastle United

Angol labdarúgás
2026.08.03. 11:13

Randal Kolo Muani visszatért a Juventusba, Alajbegovic is érkezett – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.08.02. 20:30