PL: az Intertől elküldött tréner Londonban folytatja – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.06.26. 15:08
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Crystal Palace hivatalos honlapján jelentette be, hogy Frank de Boer a csapat új menedzsere.

Frank de Boer az Ajax trénereként a 2010-es évek elején sorozatban négy bajnoki címet szerzett, de a 2014–2015-ös, majd a 2015–2016-os idényben is „csak” második lett a csapata, ráadásul utóbbi bajnokságot drámai körülmények között, az utolsó fordulóban veszítették el az amszterdamiak.

De Boert ezt követően az Internazionale nevezte ki, ő vette át a távozó Roberto Mancini helyét, de a milánói csapatnál villámgyorsan „megbukott”, 11 bajnokit követően novemberben menesztették.

De Boert ezt követően az Internazionale nevezte ki, ő vette át a távozó Roberto Mancini helyét, de a milánói csapatnál villámgyorsan „megbukott”, 11 bajnokit követően novemberben menesztették.

Az elmúlt hetekben felröppentek a pletykák, miszerint a Crystal Palace előrehaladott tárgyalásokat folytat De Boerral, a klub pedig hétfőn hivatalosan is bejelentette, a 47 éves holland tréner a gárda új menedzsere.

Frank de Boer három évre kötelezte el magát az angol együtteshez.

Legfrissebb hírek

Premier League: egy hónappal a feljutás után lemondott az Ipswich Town vezetőedzője

Angol labdarúgás
2026.06.11. 13:29

Premier League: Szoboszlaié az idény legszebb gólja a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
2026.06.06. 13:53

Spirit of Shankly: a szurkolói elköteleződés egy életre szól a Liverpoolnál

Képes Sport
2026.06.06. 10:19

Andoni Iraola: Kiváltság és felelősség a Liverpoolnál dolgozni

Angol labdarúgás
2026.06.06. 08:39

„Utcahosszal mindenki előtt” – így látták Szoboszlai idényét a drukkerek

Angol labdarúgás
2026.06.04. 15:43

Az angol Premier League-be tart a francia sikeredző

Francia labdarúgás
2026.06.03. 13:35

Távozott a Fulham vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.06.02. 17:52

Megegyezés született az új vezetőedzőről a Liverpoolnál – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.06.02. 12:25
Ezek is érdekelhetik