Anglia: régóta vártak erre – a Leeds visszavásárolta stadionját

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.06.28. 19:28
Az angol másodosztályban szereplő Leeds United bejelentette, visszavásárolta a 2004-ben eladott stadionját, a legendás Elland Roadot.

Az 1975-ben BEK-döntős klub 2004-ben pénzügyi gondok miatt volt kénytelen eladni otthonát, amelyet az egyesület alapítása, 1919 óta használt. Az Elland Road mai formájában 37 890 néző befogadására alkalmas, ez a tizenharmadik legnagyobb stadion Angliában. Az 1996-os Európa-bajnokságon több mérkőzést is itt rendeztek.

Andrea Radrizzani, a Leeds elnöke örömmel jelentette be, hogy a klubot működtető társaság visszavásárolta az Elland Roadot. Judith Blake, az önkormányzati képviselőtestület vezetője szerint roppant fontos lépés ez a szebb napokat megélt, az elitbe visszavágyó klub életében.

A Leeds közleményében hozzátette, már zajlanak a stadionban a felújítási munkálatok, amelyek a szezon kezdetére befejeződnek.

A Leeds United az első Premier League-idénytől kezdve az élvonalban szerepelt, megjárta az UEFA-kupát és a Bajnokok Ligáját is, ám a 2003–2004-es idényben kiesett, s azóta sem jutott vissza, sőt 2007 és 2010 között a harmadosztályú League One-ban vergődött. A mögöttünk hagyott évadban a hetedik helyen végzett a Championshipben, éppen csak lemaradt a playoffról.

Legfrissebb hírek

Őrült meccs Manchesterben: hiába a Brobbey-tripla, a City legyőzte a Sunderlandet

Angol labdarúgás
2026.09.20. 17:00

A Leeds kiütötte a Newcastle-t, és feljött a Premier League dobogójára

Angol labdarúgás
2026.09.14. 22:58

A Chelsea kétgólos hátrányból fordítva jutott tovább a Ligakupában

Angol labdarúgás
2026.09.09. 23:10

Jamie Vardy a Burnley-hez igazolt

Angol labdarúgás
2026.09.06. 16:56

Joao Pedro két kapura játszott, a Chelsea hétgólos meccsen verte meg a Brightont

Angol labdarúgás
2026.08.30. 17:13

Hat gólt szerezve ment tovább a Brentford; legyőzte a Leeds a Nottinghamet az angol Ligakupában

Angol labdarúgás
2026.08.25. 23:17

Callum Styles öngóljával szerzett vezetést a Burnley a West Brom otthonában – videó

Légiósok
2026.08.23. 14:24

Klasszikus Moyes-győzelemmel rajtolt az Everton, Glasner zakóval mutatkozott be Nottinghamben

Angol labdarúgás
2026.08.22. 18:04