Manchester City: a védő szerint jövőre ott lesznek a BL-ben

Vágólapra másolva!
2017.05.02. 19:05
Vincent Kompany, a Manchester City belga védője és csapatkapitánya elmondta, hogy mit vár a csapattól a hátralévő négy bajnoki meccsükön.

A Manchester City (66 pont) jelenleg a 4. helyen áll a Premier League-ben, lemaradása 15 pont a listavezető Chelsea-hez (81) képest, tehát bajnok már nem lehet. A második helyezett Tottenham (77) 11 pontra van a Citytől, szinte biztos, hogy Pep Guardiola együttese az ezüstérmes pozícióba sem ér oda. A legfőbb cél jelenleg a harmadik hely megszerzése vagy a negyedik hely megtartása, előbbi BL-szereplést, utóbbi BL-selejtezős indulást jelent. A City a városi rivális Uniteddel, az Arsenallal és a Liverpoollal áll harcban a harmadik-negyedik hely megszerzéséért. A szezon május 21-én ér véget, addig négy bajnoki mérkőzés vár a csapatra – ebből három hazai pályán.

„Van még hátra három hazai meccsünk, amelyen szükségünk lesz rajongóink buzdítására – mondta Vincent Kompany. – Semmi kétségünk nincs afelől, hogy el tudjuk érni a célunkat. Hiszem, hogy a hazai pálya előnye valóban segít a csapatnak, és így is kell rá tekintenünk.”

Kompany szerint főként a jövő szezont tekintve kulcsfontosságú, hogy győzelmekkel zárja az idényt a City, és így – a bajnokság, az FA-kupa és az angol Ligakupa mellett – a Bajnokok Ligájában is indulhatna.

„Más sem lebeg a szemünk előtt, mint az, hogy jó teljesítménnyel fejezzük be a szezont. Mindent elkövetünk annak érdekében, hogy megnyerjük a hátralévő négy meccsünket. Ezzel megalapozzuk a következő idényt, hiszen négy sorozatban szeretnénk indulni. Néha a kivételes szezonokat mindössze ennyi előzi meg.”

Legfrissebb hírek

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
22 órája

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
2026.02.02. 22:57

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
2026.02.02. 17:01

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
2026.02.02. 13:50

Guardiola szerint a játékvezető megtörte a Man. City lendületét a Spurs ellen

Angol labdarúgás
2026.02.02. 11:22

Kétgólos előnyről ikszelt a City a Spursszel, Dominic Solanke csodagóllal egyenlített

Angol labdarúgás
2026.02.01. 19:46

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06
Ezek is érdekelhetik