PL: Tony Pulis milliókat fizethet a Crystal Palace-nak

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.11.28. 19:16
Pert vesztett két évvel ezelőtti távozása kapcsán Tony Pulis, az angol labdarúgó-bajnokság élvonalában szereplő West Bromwich Albion jelenlegi menedzsere, s az ítélet szerint 3.7 millió fontot köteles fizetni volt klubjának, a Crystal Palace-nak.

Az 58 éves walesi szakember szerződése úgy szólt a londoniaknál, hogy ha 2014-ben benntartja a csapatot a Premier League-ben, és az év augusztus 31-ig megtartja állását, akkor 2 millió fontos bónuszra jogosult. Aztán a gárda ugyan élvonalbeli maradt, de Pulis augusztus 14-én – két nappal azután, hogy felvette a milliós jutalmat – távozott posztjáról.

A Crystal Palace azt állítja, hogy a tréner rászedte őket, miután azt mondta: elkötelezett az egyesület mellett, azért kéri kicsit korábban a pénzt, mert földet szeretne vásárolni a gyerekeinek.

A fellebbviteli testületként eljáró legfelsőbb bíróság hétfői ítélete szerint Pulis hazudott és semmilyen földet nem vásárolt.

Legfrissebb hírek

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06

A Chelsea, az Aston Villa és a Nottingham is idegenben nyert a PL-ben

Angol labdarúgás
2026.01.25. 17:09

A Manchester City bejelentette Marc Guéhi érkezését – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.01.19. 17:02

Nem engedi kölcsönbe csatárát a Crystal Palace  

Olasz labdarúgás
2026.01.19. 10:07

Három pontot szerzett a Chelsea Liam Rosenior bajnoki debütálásán

Angol labdarúgás
2026.01.17. 18:07

Guéhi a Liverpool helyett a Man. Cityé lesz; sikeredzőjét is elveszíti a Palace

Angol labdarúgás
2026.01.16. 15:44

„Négynapi ivászat után vettem meg a klubot” – euforikusan nyilatkozott a Palace-t kiverő kiscsapat tulajdonosa

Angol labdarúgás
2026.01.11. 13:33

Óriási meglepetés az FA-kupában, hatodik ligás csapat búcsúztatta a címvédőt!

Angol labdarúgás
2026.01.10. 15:12
Ezek is érdekelhetik