Anglia: a MK Dons Lampardot akarja – menedzsernek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.11.18. 13:55
null
Lampard elköszönt a New York Citytől, az aktív játéktól még nem áll szándékában (Fotó: AFP)
Angol sajtóhírek szerint az angol harmadosztályban (League One) szereplő Milton Keynes Dons Frank Lampardot szeretné menedzserként leültetni a kispadra az egy hónappal ezelőtt távozó Karl Robinson helyére.

 

A huszonnégy csapatos bajnokságban tizenhét fordulót követően 17 ponttal a 21. helyen álló MK Dons képviselői már megkeresték elképzeléseikkel Lampard menedzsmentjét, de elutasító választ kaptak.

Lampard jövőjét illetően egyelőre annyit tudni biztosan, hogy az év végén, szerződése lejártával elhagyja jelenlegi csapatát, a New York Cityt. Az angol középpályás erről hivatalos Instagram-oldalán tájékoztatta a közvéleményt, miként arról is, hogy hamarosan megnevezi pályafutásának következő állomáshelyét.

Hazájában úgy tudják, hogy a 38 éves játékosnak nem áll szándékában visszavonulni, és minden bizonnyal MLS-klubban folytatja pályafutását: az LA Galaxy és az Orlando City is érdeklődik iránta.

Abban az esetben viszont, ha valamilyen okból nem sikerülne megegyeznie a klubokkal, és mégis kénytelen lesz lezárni aktív karrierjét, akkor Lampard valóban edzőként képzeli el a folytatást. Az út viszont adott számára: a Chelsea-nél ugyanis visszavárják a londoniakat korábban tizenhárom éven át szolgáló klubikont.

Legfrissebb hírek

Szexizmus és fizikai agresszió miatt kirúgta klubja Gonzalo Higuaín testvérét

Minden más foci
2026.09.23. 13:52

Pintér Dánielt behívták az amerikai U20-as válogatottba – az olimpia is ott lehet a távolabbi célok között

Minden más foci
2026.09.22. 20:15

Máris elismerően beszélnek Gazdag Dánielről a New Englandnél

Légiósok
2026.09.22. 19:06

Hiába Messi újabb szabadrúgásgólja, sorozatban negyedszer játszott döntetlent az Inter Miami

Minden más foci
2026.09.21. 07:18

MLS: Gazdag Dániel elérte a 150-et, csapata óriási hajrával győzött

Légiósok
2026.09.20. 08:17

Kily González lett Pintér Dánielék vezetőedzője Miamiban

Minden más foci
2026.09.15. 18:28

Hiába Messi szép gólja, nem nyert a Miami; Griezmannék fölényesen legyőzték Sallóiékat – videók

Minden más foci
2026.09.13. 07:37

Sallói Dániel: Bajnok akarok lenni az MLS-ben

Légiósok
2026.09.11. 09:48