PL: sosem látott mélységben az MU labdabirtoklása

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.10.18. 16:19
null
„A tiétek lehet!” – Mourinho nem különösebben törődött a labdabirtoklással (Fotó: Action Images)
José Mourinhónál pragmatikusabb edzőt nem sokat találni a futballvilágban – a Manchester United menedzsere eredményre tör, ha csúnyán, akkor csúnyán, ha labda nélkül, akkor labda nélkül. Az MU a Liverpool elleni, hétfői rangadón olyan keveset birtokolta a labdát, mint a részletes statisztikák készítése óta egyetlen PL-mérkőzésen sem.
x

Tegyük hozzá, a két csapat tulajdonképpen kioltotta egymást, a nézők egy 0–0 után indulhattak haza – ez inkább Mourinho Unitedjének felelt meg. A rangadón alig találta el lövés a kaput: mindössze négy kísérlet tartott kapura, összesen csak 16-szor kísérleteztek a csapatok, 9-szer a Liverpool, 7-szer az MU.

A Manchester United csupán 35.4 százalékos labdabirtoklási mutatóval zárt – a futball statisztikai hátterével foglalkozó Opta kimutatása szerint még sosem volt ilyen keveset a labda Premier League-mérkőzésen a „vörös ördögöknél.”

OptaJoe on Twitter

„Látják a labdabirtoklási mutatót, harmincöt százalék. Az előző szezonban Louis [van Gaal] kapott eleget azért, mert neki hatvanöt százalék volt a mutatója, ha nem nyert. Ha harmincöt százalékban van nálad a labda, de megnyered a meccset, akkor mindenki boldog. Ha folyamatosan ikszelsz vagy veszítesz, akkor a szurkolók nem fognak örülni. Ez az iksz jó eredmény, de ezt követően le kell győzni a Fenerbahcét, és akkor a csapat önbizalommal telve mehet a Chelsea és a Manchester City elleni mérkőzésre. De ha itt kikapott volna a United, akkor elillant volna az önbizalom” – értékelt a Manchester United klublegendája és volt másodedzője, Ryan Giggs.

„Ez is elmond valamit arról, hogy hol tart most a United. Mourinho a Chelsea-nél az első szezonjában azt mondta, hogy még nem áll készen a csapata arra, hogy megnyerje a bajnokságot, és úgy gondolom, ez igaz a mostani Manchester Unitedre is. A terv jó volt, ám kontrázni is tudni kellett volna ebből a védekezésből – itt a gond, mert sem minőségben, sem sebességben nem elég a csapat most ehhez. A United pontosan azt tette, amit Mourinho akart, de ő is azt mondta, hogy támadásban nem volt elég jó a csapat, és nem sikerült elég pontrúgást kiharcolni. Mourinhónak egy vagy két átigazolási időszakra még szüksége van ahhoz, hogy minőségi ugrást hajtson végre az MU. Brutálisan kiteszi azokat, akikre nem számít, és már tudja, hogy kit akar a klubhoz hozni. Tudja, mire van szüksége, már elkezdte felmérni a gyengeségeket, és azon gondolkodik, hogy a tervébe nem illő játékosoktól hogyan szabaduljon meg. MU-drukkerként egyelőre nincs ok arra, hogy valaki ne bízzon meg Mourinhóban” – vélekedett a Sky Sports szakkommentátoraként dolgozó Gary Neville a látottakról.

A BBC Sports vezető futballszakírója, Phil McNulty egy rövid és száraz kommentárral a következőképpen vonta meg az anfieldi 0–0 mérlegét:

„Rengeteg, Mourinhónak célzott kritika azon alapul, hogy nem úgy állította fel a Manchester Unitedet, hogy az engedje nyerni a Liverpoolt.”

ANGOL PREMIER LEAGUE
8. FORDULÓ
Liverpool–Manchester United 0–0

AZ ÁLLÁS
1. Manchester City 8 6 1 1 19– 8 +11 19
2. Arsenal 8 6 1 1 19– 9 +10 19
3. Tottenham 8 5 3 13– 4 +9 18
4. Liverpool 8 5 2 1 18–10 +8 17
5. Chelsea 8 5 1 2 15– 9 +6 16
6. Everton 8 4 3 1 12– 6 +6 15
7. Manchester United 8 4 2 2 13– 8 +5 14
8. Southampton 8 3 3 2 10– 7 +3 12
9. Crystal Palace 8 3 2 3 11– 9 +2 11
10. Watford 8 3 2 3 13–13 0 11
11. AFC Bournemouth 8 3 2 3 12–12 0 11
12. West Bromwich Albion 8 2 4 2 9– 8 +1 10
13. Leicester City 8 2 2 4 8–14 –6 8
14. Burnley 8 2 1 5 6–12 –6 7
15. West Ham 8 2 1 5 9–17 –8 7
16. Hull City 8 2 1 5 8–20 –12 7
17. Middlesbrough 8 1 3 4 7–11 –4 6
18. Stoke City 8 1 3 4 7–16 –9 6
19. Swansea 8 1 1 6 8–15 –7 4
20. Sunderland 8 2 6 6–15 –9 2

 

Legfrissebb hírek

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
7 órája

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
21 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
23 órája

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
Tegnap, 17:01

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:50

Guardiola szerint a játékvezető megtörte a Man. City lendületét a Spurs ellen

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:22

Kétgólos előnyről ikszelt a City a Spursszel, Dominic Solanke csodagóllal egyenlített

Angol labdarúgás
2026.02.01. 19:46

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06
Ezek is érdekelhetik