MU: „Kanté egyszerűen átsétált a 130 millió fontos középpályán”

MTI MTIMTI MTI
2016.10.24. 11:46
Élesen bírálta a vasárnap a Chelsea-től 4–0-ra kikapott Manchester Unitedet a klub két korábbi meghatározó labdarúgója, Gary és Phil Neville.

„Egyszerűen botrányos, amit Ander Herrera és Paul Pogba csinált a negyedik gól előtt a középpályán” – mondta Phil Neville a Daily Mail napilapnak, míg bátyja a Sky Sports szakértőjeként „vörös ruhás manökeneknek” nevezte a jelenlegi csapatot.

„N’Golo Kanté egyszerűen átsétált a 130 millió fontos középpályán, ez a védekezés a szemétre való” – utalt a méregdrága középpályás sorra Gary Neville, hozzátéve, a nyáron érkezett Zlatan Ibrahimovic ezúttal is formán kívül játszott, így túl sok feladat hárult a 18 éves Marcus Rashfordra.

A 35 esztendős svéd sztár négy meccsen négy góllal kezdte meg MU-karrierjét, de az utóbbi nyolc találkozón csak egyszer talált be.

A kilencedik forduló rangadóján a londoniak a 30. másodpercben szerezték meg a vezetést a spanyol Pedro góljával, ez volt a mostani idény eddigi leggyorsabb találata az angol élvonalban. Az első félidő közepén Gary Cahill, a szünet után pedig Eden Hazard és N'Golo Kante volt eredményes.

A Chelsea a negyedik, míg a Manchester United a hetedik helyen áll a tabellán.

Legfrissebb hírek

Könnyed sikerrel növelte előnyét a bajnokság élén az Arsenal

Angol labdarúgás
14 órája

Nagy lehetőség előtt a Tottenham: kikapott a West Ham United

Angol labdarúgás
17 órája

Újabb pontokat gyűjtött, egyre közelebb a bennmaradáshoz a Leeds

Angol labdarúgás
2026.05.01. 23:03

Premier League: új védekezési módok a pontrúgások ellen, már MMA-harcos is segít

Angol labdarúgás
2026.05.01. 16:55

„Olyan akarok lenni, mint ő” – Szoboszlait bálványozza a Liverpool tizenhét éves tehetsége

Angol labdarúgás
2026.05.01. 11:30

Arne Slot: Néha elgondolkodom, hogy nem magyar-e Szalah is...

Angol labdarúgás
2026.05.01. 10:46

A Manchester United hosszabbított Eb-ezüstérmes játékosával

Angol labdarúgás
2026.04.30. 13:59

Három MU-játékos közül választhat a Milan Leaóért cserébe – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.04.29. 11:06
Ezek is érdekelhetik