MU: Mourinho elmondta, hogy sikerült Pogbát „elcsábítani”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.09.14. 15:57
José Mourinho, a Manchester United labdarúgócsapatának menedzsere elárulta, hogy rendkívül nehéz dolga volt Paul Pogba visszacsábításával, mert a franciát egy másik nagy klub is erőteljesen megkörnyékezte.

„Ó! Nagyon nehéz volt meggyőzni őt! – árulta el Mourinho a goal.com-nak adott nyilatkozatában. – Nagyon sokat beszéltem vele telefonon, és sok-sok SMS-t írtam. Szerintem egyik reggel egy másik nagy klub menedzserétől kapott üzenetet, aztán délután tőlem. Keményen kellett győzködnöm, hogy minket válasszon a másik csapat helyett.”

José Mourinho beszélt arról is, hogy a Manchester United számára vezeklés lesz ez az idény az előző szezon rossz szereplése miatt.

„A Bajnokok Ligája a Manchester United nélkül nem ugyanaz, és a Manchester United sem ugyanaz a Bajnokok Ligája nélkül. Ahhoz, hogy visszakerüljünk, jól kell teljesítenünk a Premier League-ben, szóval az első lépés, hogy visszaszerezzük az önbecsülésünket, szerintem ezen vagyunk” – mondta a portugál menedzser.

„Pozitív érzéseim vannak. Rómát sem egy nap alatt építették fel, és egy futballcsapatot talán még nehezebb felépíteni, mint Rómát volt. (…) Úgy érzem, otthon vagyok. Nem érzek furcsaságot vagy nyomást, nagyon-nagyon élvezem ezt a helyzetet, és szerintem nekem és a klubnak is jót tesz ez a munkakapcsolat. Nagyon sokszor játszottam már csapataimmal az Old Traffordon, és a győzelem vagy vereség ellenére mindig nagyon élveztem az atmoszférát” – tette hozzá Mourinho.

Legfrissebb hírek

Megvásárolhatják az Old Trafford gyepdarabjait a Manchester United szurkolói

Angol labdarúgás
2026.09.24. 15:28

Ezt nem teszik zsebre Pérezék: kőkeményen nekiment a Realnak a ligaelnök

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 11:29

Mourinho kifakadt a Real Madrid veresége után, Pérez jelenetet rendezett a díszpáholyban

Spanyol labdarúgás
2026.09.21. 09:02

Michael Carrick: Nincs itt az ideje azt részletezni, mit rontottunk el

Angol labdarúgás
2026.09.17. 09:55

Kétgólos előnyről esett ki otthon a Manchester United a Ligakupából

Angol labdarúgás
2026.09.16. 23:00

Mourinho nevesítette a Real Madrid problémáját az Elche elleni győzelem után

Spanyol labdarúgás
2026.09.16. 08:57

Hétvégén pihen a manchesteri derbi VAR-játékvezetője és a segítője

Angol labdarúgás
2026.09.14. 23:23

Nem kellett volna megadni Haaland gólját a Manchester United ellen? Megszólalt a játékvezetői testület

Angol labdarúgás
2026.09.14. 10:21