PL: megegyeztek Pogbával, 120 milliót adnának érte – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.07.07. 17:29
A Sky Sports értesülései szerint a Premier League-ben szereplő Manchester United minden követ megmozgat, hogy újra soraiban tudja a klub korábbi játékosát, Paul Pogbát.

A Sky Sports úgy tudja, Ed Woodward, a Manchester United ügyvezető igazgatója már tárgyalásban áll a francia válogatott középpályás ügynökével, Mino Raiolával. (Raiola az ügynöke Zlatan Ibrahimovicnak és Henrih Mhitarjannak is, akik ezen a nyáron szerződtek a „vörös ördögökhöz”.)

A Manchester United állítólag 100 millió fontot (120 millió eurót) ajánl a Juventusnak Pogba játékjogáért, a középpályásnak pedig heti 300 ezer fontos fizetést. Mindkettőre nehéz nemet mondani.

A Sky Sports hozzáteszi, hogy a Real Madrid még mindig nem mondott le a 23 éves francia megszerzéséről.

A Manchester United heves érdeklődését Gianluca Di Marzio is megerősítette, sőt szerinte az angolok és a játékos között már meg is született az egyezség évi 13 millió eurós fizetésről, arra viszont még várni kell, hogy a Juventus mit reagál a 120 millió euróról szóló ajánlatra.

Legfrissebb hírek

Megvásárolhatják az Old Trafford gyepdarabjait a Manchester United szurkolói

Angol labdarúgás
2026.09.24. 15:28

Ezt nem teszik zsebre Pérezék: kőkeményen nekiment a Realnak a ligaelnök

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 11:29

Mourinho kifakadt a Real Madrid veresége után, Pérez jelenetet rendezett a díszpáholyban

Spanyol labdarúgás
2026.09.21. 09:02

Michael Carrick: Nincs itt az ideje azt részletezni, mit rontottunk el

Angol labdarúgás
2026.09.17. 09:55

Kétgólos előnyről esett ki otthon a Manchester United a Ligakupából

Angol labdarúgás
2026.09.16. 23:00

Mourinho nevesítette a Real Madrid problémáját az Elche elleni győzelem után

Spanyol labdarúgás
2026.09.16. 08:57

Hétvégén pihen a manchesteri derbi VAR-játékvezetője és a segítője

Angol labdarúgás
2026.09.14. 23:23

Nem kellett volna megadni Haaland gólját a Manchester United ellen? Megszólalt a játékvezetői testület

Angol labdarúgás
2026.09.14. 10:21