Anglia: PL-csapatnál folytatja pályafutását a DVSC kapusa

Vágólapra másolva!
2016.07.01. 19:55
null
Deczki Máté aláírt a Stoke-hoz
Deczki Máté, a DVSC-Tevától távozó 16 éves kapus aláírt az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Stoke Cityhez.

A 2000-ben született kapus Stoke-ba igazolásáról már májusban hírt adtunk, az átigazolása azonban csak most vált hivatalossá. Deczki Mátéra az utánpótlás-válogatott meccseken figyelt fel a Stoke, fiatal kora ellenére edzőmeccsen már védte a Loki első csapatának a kapuját is.

Új klubjánál először az U18-asoknál számítanak a 16 éves labdarúgóra. A Stoke kötelékéhez tartozik egy másik magyar kapus, a 19 éves Gyollai Dániel is.

„Az előző napok izgatottsága mostanra már boldogság lett, nagyon örülök ennek a lehetőségnek – nyilatkozta Deczki a Nemzeti Sport Online-nak. – A felmérések után hétfőn már edzések lesznek, nagyon várom már, hogy elkezdődjenek.”

„Most az elsődleges célom az, hogy minél hamarabb beilleszkedjek, a lehető legtöbbet fejlődjek, és rendszeres játéklehetőséghez jussak az U18-as csapatnál. Az álmom az, hogy egy nap a felnőttek között is megmutathassam magam, de ahhoz még rengeteget kell dolgoznom. Hálás vagyok a Debrecennek azért, amit kaptam a klubtól, természetesen a továbbiakban is figyelemmel követem a teljesítményét.”

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DVSC-NÉL

Érkezők: Bokros Tibor (Balmazújváros), Karol Mészáros (szlovák, Puskás Akadémia), Danilo Szekulics (szerb, Vojvodina – Szerbia)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Geoffrey Castillion (holland, Puskás Akadémia), Karikás Krisztián (Balmazújváros, ?), Nagy Kevin (Balmazújváros, ?), Szilvási Péter (Mezőkövesd), Varga Kevin (Balmazújváros, ?)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: Kovács Péter
Kiszemeltek:
Botka Endre (Honvéd), Braniszlav Danilovics (szerb, Videoton, legutóbb Puskás Akadémia, kölcsönben), Daru Bence (Zalaegerszeg), Milovan Petrovikj (macedón, FK Rabotnicski Szkopje – Macedónia), Tóth Milán (MTK)
Kölcsönbe távozók: Sós Bence (ismét Mezőkövesd)
Távozók: Bódi Ádám (Videoton), Adamo Coulibaly (francia, szabadon igazolható), Deczki Máté (Stoke City – Anglia), Lázár Pál (DVTK, szabadon igazolhatóként), Ibrahima Sidibe (szenegáli, szabadon igazolható)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Varga József (Videoton)

Legfrissebb hírek

Batik gólja elég volt a Debrecennek a győzelemhez

Labdarúgó NB I
9 órája

NB I: öt év után várja az Újpest újra az élről a 2. fordulót

Labdarúgó NB I
17 órája

Batik Bence: Meg kell fékeznünk az MTK kreatív játékosait

Labdarúgó NB I
18 órája

A Ferencváros dolgozik Lisztes kölcsönvételén – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.07.31. 11:45

Az NB I-ben csökken a légiósok aránya, de a bajnokság becsült értéke is

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 16:58

Távozott a Kisvárda szerb támadója

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 14:56

Megint igazolt a Fradi, újabb spanyol Debrecenben, változások az MTK-nál – körkép

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 13:00

Légiósok: lengyel klub jelentkezett be a magyar szélsőért

Légiósok
2025.07.30. 09:16
Ezek is érdekelhetik