Anglia: kérik a szurkolókat, hogy ne jöjjenek Magyarországra

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.06.09. 20:24
A Luton FC labdarúgócsapatának vezetői arra kérik szurkolóikat, hogy ne kísérjék el Magyarországra kedvenceiket.

Az angol bajnokság negyedosztályában legutóbb 11. helyen végző Luton FC július elején Magyarországon edzőtáborozik egy hétig. Az 1885-ben alapított angol klub vezetői szeretnének edzőmérkőzést is leszervezni az egyik magyar csapattal, ám egyelőre sem a találkozó időpontja, sem az ellenfél nem ismert.

Az viszont biztosnak tűnik, hogy a meccset zárt kapuk mögött lehet csak megrendezni, ezért a Luton FC elöljárói arra kérik szurkolóikat – akik közül állítólag már többen elkezdték szervezni magyarországi útjukat, amelyet elsősorban a bulizás és az edzőmeccsük megtekintése inspirált –, hogy ne is próbálják meg elkísérni hazánkba csapatukat, és bejutni annak mérkőzésére. Ez esetben ugyanis törölni kellene a találkozót.

Legfrissebb hírek

„A Ferencváros mintha tétmeccsre jött volna ki” – így látták a Real Madrid–FTC mérkőzést a spanyol újságírók

Minden más foci
2026.08.09. 09:29

Videók: ezekkel a gólokkal győzte le a Real Madrid a Ferencvárost a Groupamában

Minden más foci
2026.08.09. 08:24

Borbély Balázs: Kellemes érzés a világ egyik legjobb csapata ellen játszani

Minden más foci
2026.08.09. 07:38

Ifjabb Albert Flórián: Óriási dolog, hogy újra a Real Madriddal játszunk!

Labdarúgó NB I
2026.08.08. 08:30

Megérkezett a Real Madrid Budapestre – videók

Spanyol labdarúgás
2026.08.07. 19:30

Bár a végén izgulhatott a Bayern Hongkongban, alapvetően simán verte a Villát

Német labdarúgás
2026.08.07. 16:04

Vinícius ott van a Real Fradi elleni keretében, Mbappé, Diomandé és Bellingham nincs

Spanyol labdarúgás
2026.08.07. 15:42

Felkészülés: az Arsenal és a PSG is három gólt kapva szenvedett vereséget spanyol ellenfelével szemben

Angol labdarúgás
2026.08.05. 23:24