MU: szerződtették a korábbi 100 méteres csúcstartó fiát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.04.16. 12:49
null
Nishan Burkart svájci utánpótlás-válogatottként<br />igazol a Manchester Unitedbe
Nishan Burkart, az FC Zürich labdarúgócsapatának 16 éves tehetsége a következő szezontól már a Manchester Unitedben pallérozódik – erősítette meg a játékos apja és a svájci klub.

Nishan Burkart és családja nem tudott megegyezni az FC Zürichhel a szerződésével kapcsolatban, a United pedig lecsapott az egyik legnagyobb svájci tehetségre.

„Úgy döntöttünk, hogy Nishan a nyáron elhagyja a klubot, a Manchester Unitedbe igazol – nyilatkozta a Blicknek a fiatal játékos apja, Stefan Burkart, korábbi sprinter, aki 60 és 100 méteren is országos csúcstartó volt Svájcban. – Méltóságteljesebb búcsúban reménykedtünk, ez így olyan érzés nekünk, mintha bűnt követtünk volna el. A fiam azonban nem szenved tovább, várja a Manchester United.”

A kis Burkart addig csak edzéseken léphet pályára, svájci klubja ugyanis „parkolópályára” tette.

„A családja úgy határozott, hogy a Manchester Unitedbe viszi a fiút. Ezért úgy döntöttünk, hogy nem játszatjuk többet. Már a következő idény csapatát építjük, azoknak akarunk lehetőséget adni, akik az új szezonban is minket erősítenek” – mondta Ancillo Canepa, az FC Zürich elnöke.

Nishan Burkart csatárként játszik, az FC Zürich U16-os együttesében ő volt a csapatkapitány, és természetesen tagja az U16-os svájci válogatottnak is.

Legfrissebb hírek

Az FTC-ből távozó Ramírez a Lokomotiv Moszkvában folytatja – hivatalos

Minden más foci
2025.07.26. 16:55

Eltapsoltak pár milliárd eurót, jöhet az építkezés

Angol labdarúgás
2025.07.26. 09:26

Az Atalanta 70 millió euróért adta el Szaúd-Arábiába az olasz válogatott támadót – hivatalos

Minden más foci
2025.07.21. 21:48

Az MU 75 millió euróért szerződtette Bryan Mbeumót – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.21. 21:22

Nyolcmilliárd euróval a világ tetején a Chelsea

Angol labdarúgás
2025.07.19. 11:36

Matheus Saldanha: Mintha egy filmben szerepelnék!

Minden más foci
2025.07.15. 10:11

Elbúcsúzott egy lipcsei legenda, Hamburgban folytatja

Német labdarúgás
2025.07.13. 20:42

„Senki sem áll a klub érdekei felett” – a Sporting klubelnöke Gyökeres átigazolásáról

Minden más foci
2025.07.12. 21:47
Ezek is érdekelhetik