MU: az első BEK-győztes csapatnak állít emléket az új mez

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.04.29. 19:42
null
Hasonló mezben nyert a csapat BEK-et 1968-ban. (Fotó: Footy Headlines)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester United az 1968-ban Bajnokcsapatok Európa-kupáját (BEK) nyerő csapat előtt tiszteleghet a 2016–2017-es idény – egyelőre nem hivatalos – idegenbeli szerelésével.

A Footy Headlines szivárogtatta ki a „vörös ördögök” következő szezonra tervezett idegenbeli mezét. A United-szurkolók bizonyára örömmel fogadnák az új szerelést, hiszen a csapat majdnem ugyanilyen színárnyalatban nyerte meg 1968-ban a BEK-et, a Bajnokok Ligája jogelődjét.

A döntőben a legendás manchesteri csapatot Matt Busby irányította, a pályán pedig olyan ikonikus játékosok rúgták a labdát, mint Sir Bobby Charlton, vagy George Best.

A Wembleyben aratott Benfica elleni győzelem volt az első alkalom, amikor angol csapat eljutott a sorozat döntőjéig, és meg is nyerte a finálét.

Legfrissebb hírek

Tóth Alex 57 percet kapott az El-be jutó Bournemouthban, bennmaradt a Tottenham

Angol labdarúgás
39 perce

Győzelemmel hangolt a BL-döntőre az angol bajnok Arsenal

Angol labdarúgás
50 perce

Szalah gólpasszal zárta le liverpooli pályafutását, a „vörösök” döntetlennel harcolták ki a BL-indulás jogát

Angol labdarúgás
50 perce

Az MU adja a Premier League-idény legjobb játékosát

Angol labdarúgás
Tegnap, 12:54

„Nincs annál felemelőbb, mint amikor elismerik a munkádat” – Szalah érzelmes videóban búcsúzik

Angol labdarúgás
Tegnap, 12:27

Szoboszlai Dominik: Most az egyéni elismerések jöttek, de az összeset elcseréltem volna egy kupára

Angol labdarúgás
2026.05.22. 21:44

Pep Guardiola távozik a Manchester City menedzseri posztjáról – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.05.22. 12:21

Michael Carrick marad a Manchester United vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.05.22. 12:12
Ezek is érdekelhetik