Man. City: Guardiola kinevezése miatt zuhant össze az együttes?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.04.18. 21:02
Manuel Pellegrini a Pep Guardiola kinevezése miatti bizonytalanságot okolja a Manchester City Premier League-beli összeomlásáért.

A klub február 1-jén jelentette be, hogy a Bayern München trénere veszi át a kispadot a nyáron az angoloknál, és bár a másnapi, Sunderland elleni bajnokit még megnyerte a City, a következő három találkozót elbukta (a Leicester City, a Tottenham és a Liverpool ellen), majd a kieső Aston Villa legyőzése után a következő két meccsen csak egy pontot szerzett, így gyakorlatilag búcsút inthetett az aranyéremnek.

A gárda ugyanakkor úgy tűnik, felszálló ágban van, a BL-ben bejutott a legjobb négy közé a PSG-t kiejtve, a bajnokságban pedig sorozatban három mérkőzést nyert meg.

„Különböző okok miatt fontos meccseket vesztettünk februárban a Leicester és a Tottenham ellen – mondta Pellegrini. – Számomra ez a két meccs jelenti azt, ami miatt nem vagyunk már versenyben a bajnoki címért. Február elsején jött a hír a menedzserváltásról, el kellett mondani a játékosoknak, hogy nem leszek itt a következő szezonban. Rengeteg dolog zajlott a játékosok fejében. Otthon szenvedtük el ezeket a vereségeket. Most úgy gondolom, ismét stabilak vagyunk, és nagyon örülök, hogy úgy tudjuk zárni a szezont, ahogyan az előző három meccsen.”A klub február 1-jén jelentette be, hogy a Bayern München trénere veszi át a kispadot a nyáron az angoloknál, és bár a másnapi, Sunderland elleni bajnokit még megnyerte a City, a következő három találkozót elbukta (a Leicester City, a Tottenham és a Liverpool ellen), majd a kieső Aston Villa legyőzése után a következő két meccsen csak egy pontot szerzett, így gyakorlatilag búcsút inthetett az aranyéremnek.

A gárda ugyanakkor úgy tűnik, felszálló ágban van, a BL-ben bejutott a legjobb négy közé a PSG-t kiejtve, a bajnokságban pedig sorozatban három mérkőzést nyert meg.

„Különböző okok miatt fontos meccseket vesztettünk februárban a Leicester és a Tottenham ellen – mondta Pellegrini. – Számomra ez a két meccs jelenti azt, ami miatt nem vagyunk már versenyben a bajnoki címért. Február elsején jött a hír a menedzserváltásról, el kellett mondani a játékosoknak, hogy nem leszek itt a következő szezonban. Rengeteg dolog zajlott a játékosok fejében. Otthon szenvedtük el ezeket a vereségeket. Most úgy gondolom, ismét stabilak vagyunk, és nagyon örülök, hogy úgy tudjuk zárni a szezont, ahogyan az előző három meccsen.”

Legfrissebb hírek

„Nem az én dolgom tanácsokat adni Artetának” – Guardiola nem kívánt fogadatlan prókátor lenni

Angol labdarúgás
2026.02.27. 19:45

O'Reilly duplája döntött – a City nagyon közel került az Arsenalhoz a PL-ben

Angol labdarúgás
2026.02.21. 23:04

Haaland: Csak adták volna meg a gólt, és ne állították volna ki Szoboszlait

Angol labdarúgás
2026.02.08. 20:36

Kifizeti a jegyek árát a Manchester City a szurkolóinak, akik a helyszínen látták a BL-blamát

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 17:08

Cherki gólt és gólpasszt jegyzett Nottinghamben, a City győzelmi kényszerbe hozta az Arsenalt

Angol labdarúgás
2025.12.27. 15:23

Guardiola mérlegre állítja futballistáit karácsony után

Angol labdarúgás
2025.12.22. 10:45

Cherki és Savinho bombájával elődöntős a Man. City az angol Ligakupában

Angol labdarúgás
2025.12.17. 22:37

A City győzelemmel alapozott a Liverpool elleni csúcsrangadóra

Angol labdarúgás
2025.11.02. 19:32
Ezek is érdekelhetik