PL: a West Ham nem tudott előzni, a Soton is az MU nyakán

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.02.13. 18:14
Az angol labdarúgó-bajnokság (Premier League) 26. fordulójának szombat délutáni mérkőzésén a Southampton 1–0-ra legyőzte a Swansea Cityt idegenben. A Soton már több mint kilenc órája (!)  nem kapott gólt az angol bajnokságban (gyakorlatilag Fraser Forster kapus szerepeltetése óta), győzelmét pedig ezúttal is egy bólintás hozta el. Shane Long találata már a kikötővárosiak 11. gólt eredményező fejesét jelentette, ezzel egyik másik PL-csapat sem veszi fel a versenyt.

A West Ham United elszalasztotta az esélyt, hogy megelőzze a tabellán a Manchester Unitedet, mert a Norwich City vendégeként csak döntetlent ért el. A „kalapácsosok” azonban alighanem így is örülnek az egy pontnak, hiszen három perc alatt kétszer betalálva egyenlítettek ki a második félidőben. Dimitri Payet ezúttal is elemében volt: gólt és asszisztot jegyzett.West Ham United elszalasztotta az esélyt, hogy megelőzze a tabellán a Manchester Unitedet, mert a Norwich City vendégeként csak döntetlent ért el. A „kalapácsosok” azonban alighanem így is örülnek az egy pontnak, hiszen három perc alatt kétszer betalálva egyenlítettek ki a második félidőben. Dimitri Payet ezúttal is elemében volt: gólt és asszisztot jegyzett.

A másik két újonc közül az egyik vigadhatott, a másik szomorkodott: a Watford Troy Deeney duplájával bevette a Crystal Palace erődjét, míg a Bournemouth simán kikapott otthon a Stoke Citytől. A Palace-ból Emmanuel Adebayor volt eredményes, aki 475 nap után örülhetett ismét gólnak a PL-ben – a londoniak ennek ellenére kilenc meccs óta nyeretlenek a bajnokságban.

Az Everton hiába birtokolta 76 százalékban a labdát, illetve volt a javára 33:5 a kapu felé tartó lövések (2003 augusztusa óta nem lőtt egy csapat ilyen sokszor kapura!) és 14:1 a szögletek aránya, kudarcot vallott a West Bromwich Albionnal szemben, amely az egyetlen szöglete után gólt ért el.

ANGLIA, PREMIER LEAGUE
26. FORDULÓ

Swansea City–Southampton 0–1 (Long 69.)
AFC Bournemouth–Stoke City 1–3 (Ritchie 57., ill. Imbula 9., Afellay 52., Joselu 55.)
Crystal Palace–Watford 1–2 (Adebayor 45., ill. Deeney 16., 82. – az elsőt 11-esből)
Everton–West Bromwich Albion 0–1 (Rondón 14.)
Norwich City–West Ham United 2–2 (Brady 54., Hoolahan 65., ill. Payet 74., Noble 76.)
KORÁBBAN
Sunderland–Manchester United 2–1 (Hazri 3., De Gea 82. – öngól, ill. Martial 39.)
KÉSŐBB
18.30: Chelsea–Newcastle United (Tv: DIGI Sport1)

 

AZ ÁLLÁS
1. Leicester City 25 15 8 2 47–27 +20 53
2. Tottenham 25 13 9 3 45–19 +26 48
3. Arsenal 25 14 6 5 39–22 +17 48
4. Manchester City 25 14 5 6 47–26 +21 47
5. Manchester United 26 11 8 7 33–24 +9 41
6. Southampton 26 11 7 8 34–24 +10 40
7. West Ham 26 10 10 6 40–31 +9 40
8. Watford 26 10 6 10 29–28 +1 36
9. Stoke City 26 10 6 10 27–32 –5 36
10. Everton 26 8 11 7 46–35 +11 35
11. Liverpool 25 9 8 8 32–36 –4 35
12. Crystal Palace 26 9 5 12 27–32 –5 32
13. West Bromwich Albion 26 8 8 10 24–32 –8 32
14. Chelsea 25 7 9 9 33–35 –2 30
15. Bournemouth 26 7 7 12 30–44 –14 28
16. Swansea 26 6 9 11 24–34 –10 27
17. Newcastle 25 6 6 13 26–44 –18 24
18. Norwich City 26 6 6 14 30–50 –20 24
19. Sunderland 26 6 5 15 32–50 –18 23
20. Aston Villa 25 3 7 15 20–40 –20 16
Legfrissebb hírek

Először működik közre Premier League-meccsen a magyar származású játékvezető

Angol labdarúgás
13 órája

Guardiola angol válogatott tízessel pótolná De Bruynét – sajtóhír

Angol labdarúgás
23 órája

Szoboszlai Dominik is érzékeny búcsút vett Trent Alexander-Arnoldtól

Angol labdarúgás
Tegnap, 14:42

Callum Styles a forduló álomcsapatában zárta a Championship-idényt

Légiósok
Tegnap, 10:43

A BL-re pályázó Nottingham 102 perc játék után egy ponttal távozott Londonból

Angol labdarúgás
2025.05.05. 23:00

Cole Palmer szerint a közösségi média teli van trollokkal és idiótákkal

Angol labdarúgás
2025.05.05. 15:18

Arne Slot Szoboszlai Dominikról: Soha nem egy emberen múlik, de...

Angol labdarúgás
2025.05.05. 07:02

A már bajnok Liverpool legyőzésével tett egy lépést a BL-szereplés felé a Chelsea

Angol labdarúgás
2025.05.04. 19:29
Ezek is érdekelhetik