MU: Zidane-tól tanult, Van Gaal kérte meg, hogy ne menjen el

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.02.25. 11:15
Guillermo Varela, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester United jobbhátvédje az előző szezonban a Real Madrid Castillánál játszott Zinedine Zidane keze alatt, és bár ezt az idényt sem az Old Traffordon akarta megkezdeni, Louis van Gaal kérésére maradt.

Az uruguayi jobb-bekk azonban csupán két Premier League- és egy Bajnokok Ligája-mérkőzésen lépett pályára azután, hogy megkérte a holland szakembert, hadd távozzon (legalább kölcsönbe) a több játéklehetőség reményében.

„Láttam, hogy nem játszom majd eleget, ezért kértem, hadd menjek máshová – mondta Varela egy uruguayi rádióműsornak. – Beszéltem a menedzserrel, de ő azt mondta, nem mehetek el, mert szükség van rám, be leszek vetve.”

Varela az előző idényben Zidane-nal dolgozott együtt. Elmondása szerint a francia tiszteletre és alázatos, kemény munkára tanította őt, célja pedig az, hogy beverekedje magát az MU kezdő tizenegyébe.

Legfrissebb hírek

Bruno Fernandes duplázott, az MU győzelemmel kezdte a Premier League felkészülési tornáját – videó

Angol labdarúgás
2025.07.27. 09:54

Marcus Rashford az FC Barcelonában folytatja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.23. 18:57

Az MU 75 millió euróért szerződtette Bryan Mbeumót – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.21. 21:22

Rashford vasárnap délután érkezik Barcelonába – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.07.20. 13:40

A Juventus kész kifizetni az MU által kért transzferdíjat Sanchóért – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.07.20. 10:17

Marcus Rashford egy lépésre attól, hogy a Barcelona játékosa legyen

Spanyol labdarúgás
2025.07.19. 16:17

Kihagyja a felkészülést a Man. United kapusa, ez áll a háttérben

Angol labdarúgás
2025.07.12. 16:16

Man. United–Arsenal és Liverpool–Bournemouth az első fordulóban – íme, a PL-sorsolás!

Angol labdarúgás
2025.06.18. 10:12
Ezek is érdekelhetik