Liverpool: Casillas cseréje volt, Klopp kiszemeltje lett – sajtóhír

2016.02.18. 13:37
Angol sajtóhírek szerint a kapusaival továbbra is elégedetlen Jürgen Klopp szeretné a Liverpoolhoz csábítani a Betis 28 éves labdarúgóját, Antonio Adánt.

Az angolok úgy tudják, Adán szerződésében szerepel fix kivásárlási összeg (7.5 millió euró), a transfermarkt.de ugyanakkor jóval alacsonyabbra (3 millió euró) teszi az értékét. A kapus szerződése 2019 nyaráig érvényes. A Real Madridban nevelkedő Adán éveken át volt Iker Casillas cseréje, az első csapatban ritkán jutott szóhoz. 2013-ban lejárt a szerződése és a Caglarihoz került, ahol csupán fél évet töltött epizodistaként. Két éve az élvonaltól akkor búcsúzó Betishez igazolt, a sevillaiak tavalyi feljutásában viszont döntő érdemeket szerzett.

A Liverpoolban Simon Mignolet számít az első számú kapusnak jelenleg, míg az ősszel még második számú Bogdán Ádám két hibáját követően hátrébb szorult a házi rangsorsban, miután a klub visszarendelte skóciai kölcsönjátékából a walesi Danny Wardot. Klopp soha nem erősítette meg azokat a sajtóhíreket, melyek szerint kapust keresne, de időközben már lehetséges kiszemeltjeként felvetődött Marc-André ter Stegen (Barcelona) és Timo Horn (1. FC Köln) neve is.

Legfrissebb hírek

„Nagyon sokat ér ez a három pont” – Andoni Iraola a Gulácsiék elleni fordításról

Bajnokok Ligája
2026.10.21. 07:05

Chelsea: 2033-ig volt szerződése, de ezen is hosszabbított Cole Palmer

Angol labdarúgás
2026.10.10. 14:09

A Liverpool és a Manchester United is versenybe szállt a Bournemouth védőjéért – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.10.08. 11:04

Gulácsiék másodszor is nyertek a héten, már ott vannak a felsőházban

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 23:10

Marcelo Brozovic országot váltott, Roberto Firmino csapattársa lett

Minden más foci
2026.09.15. 07:41

Gulácsi bemutatkozott a spanyol élvonalban, de a Villarreal ismét kikapott

Spanyol labdarúgás
2026.09.14. 22:54

Tizennyolc évvel az útnak indulása után hazájába igazolt James Rodríguez

Minden más foci
2026.09.12. 11:37

Mourinho: Nem tudom megmondani, miért veszítettünk

Spanyol labdarúgás
2026.09.05. 10:06