PL: aláírt a Chelsea-hez, a „világ legjobb bajnokságába” – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.01.30. 18:21
null
Miazga aláírt a Chelsea-hez (Fotó: chelseafc.com)
Az észak-amerikai profi bajnokságban (MLS) szereplő New York Red Bulls labdarúgója, Matt Miazga a Chelsea-hez szerződött – jelentette be hivatalos honlapján a londoni klub.

„Nagyon boldog vagyok, hogy egy ilyen világhírű klubhoz szerződhettem, mint a Chelsea. Elégedett vagyok azzal, hogy a világ legjobb bajnokságába, a Premier League-be kerültem. Alig várom, hogy megismerkedjek az új csapattársaimmal. A pályafutásom elején járok, sokat fejlődhetek még, és nagyon sokat tanulhatok a játékostársaimtól, akik a legjobbak közé tartoznak" – mondta a szerződéskötés után Miazga.

Az amerikai játékos négy és fél éves szerződést kötött a Chelsea-vel. Az átigazolási összeget nem hozták nyilvánosságra.

A 20 éves futballistát angol sajtóinformációk szerint 3.5 millió fontért szerezte meg a Chelsea. Miazga szerződtetését segítette az is, hogy nem volt szüksége munkavállalási engedélyre, mert lengyel útlevéllel is rendelkezik.

Az MLS egyik legjobb középső védője fiatal kora ellenére már bemutatkozott az Egyesült Államok válogatottjában. Miazgát az amerikai labdarúgás egyik legnagyobb tehetségének tartják, az U20-as világbajnokságon szereplő csapat egyik kulcsembere volt.

Legfrissebb hírek

Ciro Immobile a francia bajnokságba tart

Francia labdarúgás
2026.01.31. 11:20

Edin Dzeko megszerzésére hajt a feljutásért küzdő Schalke

Német labdarúgás
2026.01.20. 13:35

Fél évig egyedül edzett, most visszatért álmai csapatához Radamel Falcao

Minden más foci
2026.01.07. 16:03

Korábbi osztrák klubja is részesedik a Varga Barnabásért fizetett átigazolási díjból

Légiósok
2026.01.06. 18:53

Klubot váltott Ausztráliában a világbajnok spanyol futballista

Minden más foci
2025.09.16. 07:23

Szaúd-Arábia megelőzte a Premier League-et!

Minden más foci
2025.09.14. 11:31

Török klubja máris továbbadta Adama Traorét: a volt FTC-támadó Szaúd-Arábiában folytatja

Minden más foci
2025.09.13. 08:51

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 22:34
Ezek is érdekelhetik